Kezd látszani, hogy diktál majd szigort Brüsszel

A mostaninál komolyabb szankciókat vezetne be a stabilitási paktum módosítása azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek elúsztatják a költségvetésüket, vagy kirívóan magas államadósságot halmoznak fel – lényegében erről szól az a politikai egyezség, amit a magyar elnökség irányításával hoztak tető alá a héten Brüsszelben.

A probléma súlyát jelzi, hogy számos uniós ország államadóssága meghaladja éves GDP-jük összegét, miközben a költségvetési hiányok (az utóbbi évek válságkezelő csomagjai miatt) két számjegyű tartományba emelkedtek. Ezek a folyamatok fenyegetik az egész unió, ezen belül különösen az eurózóna stabilitását, a felelős gazdálkodás kikényszerítése tehát szó szerint létkérdéssé vált. A téma ezért került a magyar elnökség kiemelt prioritásai közé.

Összeráncolt szemöldök

Az egyik változtatás értelmében Brüsszel előzetes monitoringrendszert építene ki, ami már jó előre jelezné az előbukkanó államháztartási egyensúlytalanságokat. Korai előrejelzések és figyelmeztetések ma is léteznek, de ezeket senki nem veszi komolyan (lásd a keretest), a költségvetések iránya pedig a Brüsszelnek leadott előzetes tervektől függetlenül sokszor egyik évről a másikra élesen változik.

A kilengésekre a jövőben jóval kevesebb lehetőség lenne, ha pecsét kerül a jogszabálycsomagra, ami az Ecofinban megszületett politikai alku ellenére sem lesz sima menet.  A pénzügyminiszterek tanácsán belül is folyik még a vita arról, hogy az előrejelző rendszer milyen adósságszinteken küldje a bizottsági vizsgálódást beindító első jeleket. Ráadásul nemcsak a részletkérdések kapcsán kell véglegesíteni a tervet, a félév feladata, hogy a mostani megállapodás alapján megkezdjék az egyeztetéseket az Európai Parlamentben.

Változtatás lenne az is, hogy ne a szabályok megszegése utáni politikai alkukban dőljön el, mekkora büntetésre számíthatnak a renitens országok. Azaz a büntetések mértéke előre látható és elkerülhetetlen legyen. A túlzott deficiteljárást beindító automatizmustól csak különleges esetekben (például természeti katasztrófák) lehetne eltérni, de erre a tagállamok kétharmadának rá kellene bólintania.

Ez nagyon komoly változást jelent a mostani gyakorlathoz képest. Jelenleg a stabilitási paktumot megszegők büntetéséről szavaznak a tagországok, ehhez képest a jövőben a felmentésről vagy haladékról kellene egyezkedni. A fordított szavazás intézményét a költségvetési felügyelet kapcsán lehetne a legkönnyebben bevezetni. Itt az eurózónatagokkal szemben most is nagyobb szigor érvényesül – a jogszabálycsomagnak ez a pontja továbbra is csak az eurót használó országokra vonatkozna –, ezért a fordított szavazáshoz nem is kellene módosítani az alapszerződést (más esetekben ez a probléma felmerülhet).

A szigorítás lényegében háromlépcsős szankciórendszer bevezetését jelenti. Eszerint a hiánycélt jelentősen elvétő országoknak első lépésben a GDP-jük 0,2 százalékát kellene kamatozó letétbe helyezni, az összeget csak egyenlegjavítással kapnák vissza. Akik nem javítanak a mutatóikon, azok második lépésben a kamatot, harmadikban a teljes befizetést veszítenék el automatikusan. A büntetést csak a tagok kétharmados támogatásával lehetne elkerülni, tehát valójában itt is csak félautomatizmusról beszélhetünk.

Újdonság lenne az is, hogy a tagországok Brüsszelből előrejelzést küldenek a politikai lépések költségvetési hatásairól. Ha egy-egy döntés kivetítése tartós egyenlegromlást jelez (ami a fentiek alapján elkerülhetetlen szankciókkal járna), az komoly visszatartó vagy egyensúlyjavító lépésekre kényszerítené a kormányokat.

Felemelt mutatóujj

Az államadósság csökkentésének kikényszerítésére is erősebb jogosítványokat kapna Brüsszel. Ha a beépített fékek ellenére az adósság a kritériumok fölé kúszna, a tagországoknak egy előre kikövezett út mentén kellene visszatérniük az egyensúlyi pályára.

Most az adósságcsökkentés minden egyes esetben politikai alkudozásokban születik, ezek eredménye általában az, hogy az adósok csigalassúsággal faragják a hiányaikat. A jogszabálycsomagba viszont beépül, hogy adott GDP-arányos adósság mellett pontosan milyen mértékű és ütemezésű adósságcsökkentést kellene végrehajtani. A pontos arányszámok azonban még ebben az ügyben sem dőltek el.

Kemény kéz

A tervek felpuhítása nem valószínű, miután a németek (akik gyakorlatilag a hátukon cipelik  az eurózónát) nagyon keményen követelik az azonnali és hatékony intézkedéseket – mondta az Indexnek Balázs Péter. A volt uniós biztos szerint régi és ismert trükk, hogy „mondunk egy nagyot, majd kompromisszumot kötünk azzal, hogy a bevezetést időben nagyon eltoljuk”. Erre most nem nagyon lesz lehetőség az ismert körülmények, a német követelések kielégítése miatt – véli Balázs.

Névtelenséget kérő, a brüsszeli gazdasági folyamatokra rálátó forrásunk szerint a jogszabálycsomag kapcsán született politikai alku tényleg komoly siker a magyar elnökségnek, de még korai lenne ünnepelni, mert csak az általános irányról született megállapodás, tehát kemény egyezkedések jönnek még. Ezekben kulcskérdés lesz, hogy milyen átmenettel kezdődjön meg az államadósságok erőltetett ütemű csökkentése, vagy hogy mikortól lehessen a szigorított szankciókat alkalmazni.

A folyamatok tehát akár az Ecofinban, akár az EP-ben megakadhatnak (előbbire kevesebb az esély). A szerteágazó érdekeket jól mutatja: az olasz képviselők azért küzdenek, hogy a magángazdaság adósságaival (a háztartások és a vállalkozások hiteleivel) korrigálni lehessen az államadósság-számítást. A lobbi hátterében az áll, hogy az olasz államadósság meghaladja az éves GDP-t, de a magánadósság szintje alacsony. Az olaszok ezt szeretnék korrekciós tényezőként elszámoltatni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!