Szabina
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Százával költöznek Hongkonba Japánból a multik vezető munkatársai

2011.04.03. 18:18
Több mint 250 magas beosztású vállalati értelmiségi kapott hongkongi munkavállalásra jogosító vízumot az elmúlt két hét során, miután a hatóságok gyorsított eljárás keretében intézkedtek - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap vasárnapi online kiadásában.

A lap úgy tudja a bevándorlási hatóság 270 kérelmet hagyott jóvá és további 300 van feldolgozás alatt. Az illetékes hivatal vezetője Eric Chan Kwok-ki közölte, hogy a vízumért folyamodók közül sokan igen hálásak, amiért mindössze két nap leforgása alatt jutottak hozzá a beutazási engedélyhez.

Ez az első hivatalos megerősítése a kiutazási trendnek, amely a pusztító erejű földrengést és cunamit követően vált egyre inkább a külföldi vállalatvezetők körében nyilvánvalóvá. Az érintettek többségükben a pénzügyi szektorban dolgozó multinacionális vállalatok vezető menedzserei, a cégvezetésben, illetve elemzői, stratégiai területen dolgozók. Fizetésük 2,4-4,8 millió forint közötti összegnek felelt meg volt havonta.

A kérelmek nagy nemzetközi vállalatoktól, és a humánerőforrás-elosztó cégektől érkeztek, ők igyekeztek alkalmazottaiknak, a távozási szándékukkal hozzájuk fordulóknak vízumot kérni. A kedvezményezettek között európaiak, amerikaiak és japánok is vannak. Chan úgy vélte, az eddig példátlanul gyors intézkedésre azért volt szükség, mert a Tokiót elhagyni tervező értelmiségiek több lehetőséget, célállomást fontolgattak.

"Ezek a beutazásra várók gazdasági hasznot hozhatnak Hongkongnak, s reméljük hosszabb idejű itt tartózkodásra rendezkednek be" - hangoztatta Chang, s kiemelte, hogy a bevándorlás történelmében először adtak ki két nap alatt vízumot, a normális eljárás általában 6-8 napot vesz igénybe.

A hongkongi lapnak korábban egy, a különleges kínai közigazgatási területre érkezett vállalatvezető azt mondta, hogy a cégek vezető alkalmazottai Hongkongon kívül nagyrészt Tajvanba, Ausztráliába és az Egyesült Államokba indultak. Menekülésük egyik oka a sugárzástól való félelem, valamint az, hogy üzletüket jelentősen visszavetette a katasztrófa, irodáik, hivatalaik károkat szenvedtek.