Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Ötven kilométerrel bővült az isztriai autópálya

2011.06.14. 17:39
Nyolc hónappal a határidő előtt elkészült a horvátországi Isztriai-félszigeten a kétszer kétsávos autópálya újabb, ötven kilométeres szakasza, amelyet Jadranka Kosor miniszterelnök avatott fel kedden.

A Pulától Kanfanarig tartó mintegy harminc kilométeres útszakaszt tavaly júniusban adták át, a mostani, Umagtól Kanfanarig húzódó szakasszal együtt a sztráda nyolcvan kilométer hosszú, a szlovén határtól a félsziget legnagyobb városáig, Puláig tart. A korábbi autóút kétszer kétsávossá bővítése összesen 228 millió euróba került.

A miniszterelnök utalt arra, hogy a horvát turizmus és gazdaság számára az egyik legfontosabb útvonalról van szó, miután az országba látogató vendégek kilencven százaléka autóval érkezik. Egyben reményét fejezte ki, hogy 2014-re az isztriai gyorforgalmiút-hálózatot, az úgynevezett Y-autópályát teljes hosszában kétszer kétsávossá alakítják.

Az együttesen 145 kilométer hosszú hálózat autópályává bővítésének teljes költségvetése 1,1 milliárd euró, amely magába foglalja az Učka-alagút második járatának megépítését és egy viadukt építését is.

Az új szakasz
Az új szakasz

Az autópályával együtt megnyitották a forgalom előtt a félsziget déli részén fekvő Medulinba vezető, nyolc kilométeres bekötőutat is. A sztráda következő, 18 kilométeres szakaszát Kanfanar és Rogovici között várhatóan októberben adják át a forgalomnak.

A fizetős isztriai autópályát a Bina-Istra társaság működteti koncessziós formában, kivitelezője a francia Bouygues-csoport.