Nem kaptak pénzt a görögök

2011.06.20. 07:30 Módosítva: 2011.06.20. 09:56
Az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei (Eurogroup) egyelőre elhalasztották a végső döntést a Görögországnak nyújtandó 12 milliárd eurós újabb hitelrészlet folyósításáról. Az erről kiadott közlemény azt sugallja, hogy amennyiben a szükséges görög döntések megszületnek, a jövő hónap elején automatikusan megkapja a pénzt a súlyos válságban lévő ország.

A 17 érintett EU-tagállam pénzügyminiszterének hajnalba nyúlt vasárnap esti találkozója során megfogalmazott indoklás szerint a súlyos adósságproblémával küzdő Görögországnak előbb szigorú takarékossági intézkedéseket kell bevezetnie és a görög parlamentnek döntenie kell a pénzügyi reformról szóló törvényekről.

Közös közleményükben a miniszterek jelezték, hogy várakozásuk szerint a most esedékes 12 milliárd eurós részlet folyósítására július közepéig sor kerülhet. Továbbra is nyitva áll az út Athén előtt, hogy hozzájusson a hitelrészlethez, amelyből 8,7 milliárd eurót az unió (elsősorban az euróövezeti országok) biztosít, a közös program másik résztvevője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig 3,3 milliárd eurót tesz hozzá.

Luxembourgban a pénzügyminiszterek arról is megállapodtak, hogy a magánhitelezőket (bankokat) is bevonják a következő hitelezési programba - ez utóbbiak részvétele azonban minden bizonnyal önkéntes lesz.

A hétfő hajnalban kiadott közlemény elismerte, hogy a görög hatóságok a konszolidációban jelentős haladást értek el az elmúlt hónapokban, és döntöttek a szükséges további erőfeszítésekről. Ahhoz azonban, hogy az adósságenyhítés kellően hatékony legyen, végre is kell hajtani a programot, benne azt a vállalást, hogy Athén négy éven belül 50 milliárd eurónyi bevételre tesz szert állami vagyon privatizálásából - jelezték.

A közlemény azt sugallja, hogy amennyiben a szükséges görög döntések megszületnek, a jövő hónap elején automatikusan döntés születik a részlet felszabadításáról.

Az Eurogroupot vezető Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök úgy nyilatkozott, a csoport nem vállalhat kötelezettséget a folyósításra addig, amíg a minapi belpolitikai változásokat követően - várhatóan e hónap végén - a görög parlament meg nem hozza a szükséges határozatokat.

A miniszterek álláspontjában immár nyíltan helyet kapott az a megállapítás, hogy Görögország még a jelenlegi hároméves program kifutásakor, jövőre sem lesz abban a helyzetben, hogy megfelelő feltételek között biztosítsa hitelszükségletét a magánpiacokról. Bejelentették, hogy az új program fő paramétereit szintén legkésőbb július elejére kidolgozzák.

Helyszíni értesülések szerint az új program részeként kezelik a tervezett görög privatizációs bevétel jelentős részét. Az újabb többéves csomag nagysága hasonló lehet a mostani, összesen 110 milliárd eurós programéhoz.

A görög pártokat az euróövezeti miniszterek arra szólították, hogy támogassák a nemzeti konszolidációs program célkitűzéseit, és segítsék annak szigorú végrehajtását. Értésre adták, hogy tudatában vannak a lakosságot is érintő kihívásoknak, de tekintettel a szükséges reformok méretére, a nemzeti egység szerintük elengedhetetlen.

Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő vasárnap felszólította honfitársait, álljanak ki a rendkívül népszerűtlen megszorító intézkedési csomag mellett, hogy elkerülhessék az államcsődöt. Hozzáfűzte, hogy a nemzeti megosztottság nem segíti elő az ország túlélését.