Svájc még évekig büntethet

Svájc az elmúlt hetekben az árfolyam rögzítésétől a pénzkínálat növeléséig a legkülönbözőbb eszközöket vetette be a deviza túlzott felértékelésével szemben. Az új ötletek bevetése a korábbi egy évhez képest ugyan intenzívebbé vált, azonban bőven van történelmi tapasztalata az országnak, milyen hátrányai vannak a menedékdevizának és milyen potenciális eszközök vethetők be azok kivédésére, írja a Napi Online.

A II. világháborút követően kialakult Bretton Woods-i rendszer 1971-es összeomlása óta a rögzített árfolyamra épülő világgazdasági modell korszaka véget ért és a svájci frank azóta gyakran vált a befektetők tőkéjének népszerű pihenőhelyévé. Az egyik ilyen újabban bevetett eszköz a negatív nominális kamatláb volt, amely akármennyire paradox jelenségnek tűnik, nem először vetett be Svájc a külföldi tőke elriasztására.

Még nem telt el egy év, hogy az Egyesült Államok felmondta a Bretton Woods-i megállapodást, Svájc a három hónapos frankbetéteire 2 százalékos kamatot vetett ki, miután a 100 százalékos kötelező tartalékráta és a kamatkifizetések tiltása nem gátolta meg a túlzott tőkebeáramlást. Egy kis szünetet leszámítva éveken át tartották a negatív tartományban a kamatot, volt, hogy mínusz 10 százalékot is elérte! - idézi a J.P. Morgan egyik elemzését a napilap.

Mit ér a kamat, ha negatív?

Bár tényleg mérsékelheti a tőkebeáramlást, a mostani időszakhoz hasonlóan akkor sem bizonyult elegendőnek a negatív nominális kamat: 1972 és 1978 között 62 százalékkal erősödött a nominális, 29 százalékkal pedig a reálárfolyam. Így akkor is, mintahogy most is, ismét választásra kényszerült a gazdaságpolitika: árstabilitást akar vagy gyenge árfolyamot. Végül akkor prioritásként az utóbbit választva beindította a bankóprést. Az árfolyam gyengülését azonban tényleg infláció követte, így 1982-re újragondolták a prioritást.

Ma az SNB a pénzügyi stabilitást az infláció elé helyezi, így hasonló dilemma merül fel. Azáltal, hogy a frank euróval szembeni erős oldalának rögzítésével a svájci jegybank vállalja, hogy korlátlanul vesz és ad el eurót 1,2 frankért (vagy frankot 0,833 euróért), a svájci gazdaság (és a svájci frankban eladósodott országok) rövid távon biztos jól jár, azonban ha a befektetők vásárlási kedve töretlen marad a frankkal szemben, akkor hatalmas pénzkiáramlás is elképzelhető, később jelentős gondot okozva ezzel a gazdaságnak.

Kevés lehet a riogatás

Válságok idején a befektetőknek az is elfogadható lehet, hogy olyan eszközökbe fektessék a pénzüket, amelyek ha még biztosan veszteségesek is, legalább kiszámíthatóak. Így például a negatív kamat elképzelhető, hogy olcsóbb és kockázatmentesebb megoldás lehet, minden más opcióhoz képest. A pénz- és tőkepiacokon mozgatott pénzek volumene olyan mértékű, hogy annak készpénzben tartása szintén jelentős költségeket és kockázatokat von maga után - fejtette ki még egy régebbi elemzésében Daniel L. Thornton, a St. Louis-i Fed jelenlegi alelnöke és gazdasági tanácsadója annó még Japán kapcsán. Japánban ugyanis egyes kereskedelmi bankok plussz díjakat vetettek ki a likvid betétekre, ezzel a nominális kamatlábat gyakorlatilag negatívvá téve.

Ugyanez történt most augusztusban az Egyesült Államokban a The Bank of New York Mellonnál. Ott az intézkedés a vállalati ügyfelek betétjeit érintette. A kiszámíthatatlan időszakban ugyanis, amikor a cégek hirtelen és akár egyszerre kivehetik a pénzüket, a bankok csak nehezen tudják azt nyereségesen befektetni, miközben magukon viselik a pénztartás terheit.

Mit oldhat még meg a zéró alatti ráta?

A befektetők elriasztásán és a vállalati likvid eszközök kezelésének nyereségessé tételén túl még egy oka lehet a negatív kamatlábnak. A túlzott inflációnak, mint ahogy azt potenciális kockázatként Svájc esetében említettük, komoly veszélyei lehetnek, azonban egy kisebb infláció nem árt a gazdaságnak.

Ugyanakkor Európában, különösen Magyarországon ennek hiába nincs nagy hagyománya, de létezhet elvileg akár defláció, amikor például az elégtelen kereslet miatt befagynak vagy akár tartósan csökkenek az árak. A fogyasztói árindex ráadásul inkább magasabbra becsüli a valóságosnál az árnövekedés mértékét, ezért sem szokták a jegybankok az inflációs céljaikat túl alacsony szinten meghatározni.

A defláció veszélye viszont az Egyesült Államokban már többször volt napirenden, és ilyenkor előkerült, hogy nem kellene padlóként tekinteni a zéró kamatszintet, ezzel ösztönözve a háztartásokat a fogyasztásra és a vállalatokat a beruházásra.

Az ellenérveknél ugyanakkor felmerül, hogy mi van, ha túl sok pénz kerül ki a negatív kamat hatására a bankrendszerből. Az említett vitához hozzászóló Alex J. Pollock, az American Enterprise Institute elemzője úgy vélte, nem lehet korlátlanul elhagyni a rendszert. Egyrészt a vállalati fizetéseknél, a nyugdíjnál és jó néhány kifizetésnél nem lesz opció a bankszámla-megszűntetés, mivel minden más lehetőség bonyolultabb és drágább marad. Ugyanakkor nincs is annyi készpénz a gazdaságban, hogy ezt megtehessék. Továbbá - említi Pollock - a háztartások gyakorlatilag ma is ezzel szembesülnek folyószámláiknál, amikor az ATM-ek díjat számolnak fel a készpénzfelvételért.