Megszavazta az EP a hatos csomagot

2011.09.28. 15:07

Az Európai Parlament szerdán Strasbourgban megszavazta azt a hat új uniós jogszabályt, amely a tagországok gazdaságpolitikájának szorosabb összehangolását - az úgynevezett uniós "gazdasági kormányzás" kialakítását -, a jövőbeni államadósság-válságok megelőzését, a pazarló gazdálkodás megfékezését célozza.

A hatos csomagként emlegetett rendelkezések tartalmát mintegy 98 százalékban az előző, magyar EU-elnökség alatt sikerült egyeztetni az EP-vel. A fennmaradt néhány nyitott kérdés ügyében a július elsején kezdődött lengyel elnökség alatt született kompromisszumos megegyezés, miután a franciák engedményt tettek, és nem gördítettek tovább akadályt annak a parlamenti törekvésnek az érvényesülése elé, hogy a felelőtlen költségvetési politikát folytató tagállammal szemben az Európai Bizottság csaknem automatikusan érvényesülő ellenlépéseket tehessen.

Mind a hat jogszabályt meggyőző többséggel fogadta el az Európai Parlament: a legkevesebb vokssal jóváhagyott  indítvány 352 szavazatot kapott, míg a legtöbb elutasító voks 269 volt. Akadt olyan előterjesztés, amelyre 554-en szavaztak, s olyan is, amely ellen csak 90-en foglaltak állást.

A centrumtól balra eső frakciók képviselői azzal indokolták elutasító vagy tartózkodó álláspontjukat, hogy a csomag szerintük csupán a költségvetési fegyelmezésre koncentrál, nem ösztönzi eléggé a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővítését.

A jogszabályok értelmében az eurózóna tagországai a jövőben nem hagyhatják egyszerűen figyelmen kívül a legfőbb uniós végrehajtó intézmény olyan figyelmeztetéseit, amelyek a költségvetési vagy adósságpolitika kiigazítására irányulnak. A hatos csomag legfőbb jellemzőjeként a szakértők azt emelik ki, hogy az a tagállamokkal szemben a közös elvárások kikényszerítésére alkalmas eszközrendszert teremt a túlzott költségvetési hiány és eladósodás, valamint az egyéb makrogazdasági egyensúlytalanságok - például a versenyképesség romlása - ellen. A csomag hozzájárul a gazdasági statisztikák pontosságának és átláthatóságának javításához, és kifejezetten szankcionálja a jövőben hamis költségvetési adatokat szolgáltató tagállamokat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02