Három év múlva jön a román euró?
„Kérem ne nevessenek, Románia 2015-ben csatlakozni akar az euróövezethez” – mondta újságíróknak Traian Basescu román államfő csütörtökön, amikor Berlinben Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóját.
„Románia támogatja az európai integrációs folyamatot. Egy széttöredezett Európában nem hiszünk” – mondta a román államfő.
Angel Merkel is az euróövezet egysége mellett foglalt állást cáfolván azokat a híreszteléseket, hogy Németország meg akarna szabadulni az euróövezet „bajkeverőitől”.
„Németországnak egyetlen célja van, abban a formában stabilizálni az euróövezetet, amilyenben most van. Célunk a versenyképesség növelése, a költségvetések kiegyensúlyozása” – mondta a sajtótájékoztatón a német kancellár. „Hiszünk abban, hogy az euróövezet képes teljesen visszanyerni szavahihetőségét, és ez minden egyes országra vonatkozik” – tette hozzá Merkel.
A román államfő a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy Románia szívesen látja a német befektetőket a privatizációban. Megemlített néhány konkrét tervet is, egyebek mellett három fontos hőszolgáltatót, a vasúti teherfuvarozó társaságot akarja magánkézbe adni.
Basescu elmondta, hogy Németország Románia legnagyobb kereskedelmi partnere, a kölcsönös áruforgalom tavaly 14 milliárd eurót tett ki. Romániában Németország harmadik legnagyobb befektető, a beruházások 2010 végén 4,4 milliárd eurót értek el.