Nincs pénz európai hitelminősítőre

Az FTD információi szerint a vállalati tanácsadással foglalkozó Roland Bergernek mégsem sikerül létrehoznia egy új európai hitelminősítőt, mivel az intézmény felállításához szükséges mintegy 300 millió euró indulótőkét nem tudják összegyűjteni.

A Roland Berger elsősorban német és francia nagybankok segítségére számított, de csalódnia kellett, hiszen bár a pénzintézetek az ötlet felvetésekor támogatásukról biztosították a tanácsadó céget, tényleges anyagi támogatást nem nyújtottak. A vállalati oldalról sem kaptak megfelelő támogatást, sőt éppen ellenkezőleg, a német a német iparszövetség a BDI az ötlet ellen kampányolt.

Az európai tervek meghiúsulásával úgy tűnik a következő években is a három nagy minősítő, az S&P, a Moody's és a Fitch uralja majd a hitelminősítői piacot, mostani piaci részesedésük 95 százalék.

Bár az elmúlt időszakban világszerte több kezdeményezés is napvilágot látott a hármak hatalmának megtörésére, a politika és a pénzintézetek állítólagos támogatása miatt a Roland Berger ötlete tűnt a leginkább életképesnek.

A Roland Berger a három nagy hitelminősítőtől eltérő stratégiát követett volna, a terv az volt, hogy az európai hitelminősítő egy alapítványhoz tartozik majd, vagyis nem olyan magánbefektetőkhöz, akik arra törekednek, hogy a lehető legnagyobb bevételre tegyenek szert. Az alapítványi forma megköveteli a szigorú felügyeletet és működési szabályokat, amelyek elég biztosítékot jelentenek majd a független működéshez.

A Roland Berger azt tervezte, hogy az első adatokat már 2013 elején közzéteszi. Az új hitelminősítő olyan rendszer szerint osztályozott volna, amely alapján a bankok napjainkban meghatározzák a piaci kockázatokat. Az interneten bárki nyomon követhette volna a minősítés teljes folyamatát már a végeredmény publikálása előtt is.

A három nagy hitelminősítővel szemben számos kifogást megfogalmaztak az elmúlt években.  Ezek a kritikák különösen a pénzügyi válság 2008 végi kirobbanása óta merültek fel, de már jóval a jelenlegi válság előtt is szóvá tették sokan, hogy a hitelminősítők többször túlságosan későn léptek, ezzel pedig elsődleges feladatuk ellátásában mondtak csődöt, nem figyelmeztették időben a befektetőket. Emlékezetes például az Enron-ügy, a közel 100 milliárd dolláros éves árbevételű energetikai óriásvállalat 2001-ben ment csődbe, a csőd előtt négy nappal a társaság még mindig befektetésre ajánlott kategóriában állt a három nagy hitelminősítőnél.

Kifogásként merült fel emellett az is, hogy a hitelminősítők közeli kapcsolatban állnak azokkal a kötvénykibocsátókkal, amelyek kötvényeit értékelik. Rendszeresen egyeztetnek például a vállalatok vezetőivel, javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogyan tudják megtartani vagy akár javítani aktuális hitelbesorolásukat. Ez pedig komoly érdekellentétet okozhat, hiszen a megrendelő fizet a hitelminősítésért, így pedig akár azt is el tudja érni, hogy a reálisnál jobb besorolást kapjon. Másrészt a rossz, rontott minősítéseket is érte bírálat, mondván: a tömeges leminősítés a nagy alapkezelők befektetési szabályzatai miatt komoly lavinát indítanak el (mint az történt is a pénzügyi krízishez vezető egyik lépcsőben).

Számos politikai és gazdasági döntéshozó ráadásul azt gondolja, hogy a hitelminősítők egyre inkább "aktív hőmérőként" működnek. A hitelminősítők alapvető feladata az lenne, hogy mutassák a nemfizetés valószínűségét, a baj mértékét vagyis "hőmérsékletét", ehelyett viszont maguk is hozzájárulnak a válság eszkalálódásához, mivel minél magasabb hőmérsékletet mutatnak (leminősítések, bóvliba sorolás), annál nagyobb pánik alakulhat ki ennek hatására a világ tőkepiacain.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!