A belga Standaard napilap online kiadásának vasárnapi tudósítása szerint a tüntetés egyik kezdeményezője, Kris Fruru - mint arról elmondta, hogy főként a kis- és középvállalatokat fenyegetik a gyakran visszaélésekhez folyamodó, kelet-európai fuvarozók.
"Ha nem történik sürgősen valami, akkor a (nyugati fuvarozók) 90 százaléka még idén csődöt jelent" - fogalmazta meg félelmét. "Teljesen kiszorítanak bennünket rosszhiszemű praktikájukkal" - fűzte hozzá.
Fruru ugyanakkor leszögezte, hogy az akciójuk nem a kelet-európai sofőrök ellen irányul. "Nem a sofőrökről van szó, hiszen őket a szó szoros értelmében rabszolgaként dolgoztatják, hanem azokról az emberekről, akik rövid idő alatt nagy pénzeket vélnek keresni a fuvarozásban. Azok ellen a - köztük belga - logisztikai cégek ellen fordulunk, amelyek ezt lehetővé teszik" - nyilatkozta.
Az aktivista elmondta, ha nem lesz ebben rövid időn belül változás, "végső eszközként blokádhoz kell folyamodnunk". Annak a reményének adott hangot, hogy a közeljövőben megalakul az európai teherautósofőrök egyesülete.
Az antwerpeni kikötőben megjelent John Crombez, a csalások elleni küzdelemért felelős belga államtitkár is, aki azon kívül, hogy támogatásáról biztosította a nyolc országból érkezett kamionosokat, elmondta, hogy kormánya már egy sor intézkedést hozott a visszaélések felgöngyölítésére.