Románia hétfőn törleszti a Nemzetközi Valutaalap által a 2009-es megállapodás alapján nyújtott hitel első, 655 millió eurós részletét. Az IMF 2009 és 2011 között Románia számára 13 milliárd euró értékű kölcsönt biztosított. Ebből az összegből Románia 12 milliárd eurót hívott le. Bukarestnek összesen 13,4 milliárd eurót kell visszafizetnie 2015-ig a kamatokkal és egyéb költségekkel együtt.
A törlesztés a jövő évben éri el a csúcsot, amikor 5,1 milliárd eurót kell kifizetni az IMF-nek. 2014-ben újabb 4,7 milliárd eurót, 2015-ben pedig az utolsó, 1,4 milliárd eurót kell folyósítaniuk a román hatóságoknak. A pénz jelentős részét (9,8 milliárd eurót) a román központi bank fogja állni a valutatartalékaiból. A fennmaradó 3,6 milliárd eurót a román kormánynak kell biztosítania.
Az Adevarul című napilap szerint a jegybanknak nem okoz gondot a törlesztés, hiszen a tartalékai elérik a 32 milliárd eurót. Ugyanakkor a Ziarul Financiar című pénzügyi napilap arra figyelmeztet, hogy a bank tartaléka képezi „az egyedüli pajzsot” a lej számára, amely az elmúlt egy hónapban jelentős mértékben gyengült az euróval szemben a belpolitikai bizonytalanságok miatt. A kormányt jóval kisebb összeg, mint jegybankot, de az Adevarul által megkérdezett elemzők szerint a kormány kénytelen lesz adókat emelni, kiadásokat csökkenteni, ha nem áll rendelkezésére a szükséges összeg.
Az IMF-hitel után Romániának 2015-től kell elkezdenie törleszteni az Európai Bizottságtól lehívott mintegy 5 milliárd euró kölcsönt is, 2022-től pedig a Világbank által biztosított 600 millió eurót kell visszafizetnie. Románia összesen csaknem 19 milliárd euró hitelt használt fel 2009-2011 között az IMF szervezésében megkötött többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás alapján.