Csődbe küldheti Görögországot az S&P
A van még lejjebb elvének jegyében a Standard & Poor's stabilról negatívra rontotta a görög adósságokra adott CCC minősítésének kilátásait. Az indoklás szerint a nagy bajban lévő ország további segítségre szorulhat eurózónás partnereitől - írja a napi.hu. A jelenlegi minősítés nyolc szinttel van a befektetésre ajánlott kategória alatt, szöveges meghatározása szerint azt jelzi, hogy az adósság rendkívül spekulatív. Az alatta elhelyezkedő CCC mínusz azt jelenti, hogy az ország, amelynek tartozásai ezt az osztályzatot kapták, fizetésképtelen, kis esélye van arra, hogy kilábal a csődből.
A bizonytalanságot fokozza, hogy újra felszínre kerültek a kormánykoalíció pártjai közötti ellentétek. Jannisz Szturnarasz pénzügyminiszter kedd esti nyilatkozatában nem zárta ki, hogy több ezer közalkalmazottat úgynevezett tartalékállományba helyezzenek.
Ez azt jelenti, hogy egy évig bérük 60 százalékát kapják, majd elbocsáthatják őket. Szturnarasz szerint erre szükség lehet ahhoz, hogy összehozzák a következő két évre tervezett 11,5 milliárd eurós kiadáscsökkentésből még hiányzó 3,5 milliárdos tételt. A koalícióban lévő két baloldali párt szerint azonban a pénzügyminiszter olyan intézkedésekről beszél, amelyekről nincs megállapodás. Az ügy előzménye, hogy az előző kormány belement ugyan 30 ezer közalkalmazott tartalékállományba helyezésébe, ám ez végül csak néhány ezret érintett, illetve néhány ezer idősebb közszolgát előrehozott nyugdíjba küldtek.