Hibás szelvénnyel is milliárdokat lehet nyerni
A jackpot összege ugyanis a héten elérte az előre megjelölt felső határt, vagyis a 190 millió eurót. Telitalálatos szelvénnyel ennyit lehet most kaszálni, de azt azért illik hozzátenni, hogy erre mindössze 1:116,5 millióhoz az esély, tehát kevesebb, mint a fele annak, hogy öt találatunk lesz az Ötöslottón, írja a Fortunaweb.
Ezért érdemesebb inkább azzal az eshetőséggel foglalkozni, ha a pénteki húzáson sem lesz 5+2 találatos. Akkor ugyanis az említett 190 millió eurót, valamint a pénteki sorsolásra beküldött lottószelvények árából a jackpotra elkülönített összeget az eggyel alacsonyabb nyerőosztály, vagyis az 5+1 találatosok között osztják szét.
Az mindenesetre elég jól kikalkulálható, hogy az 5+1-esek között nagyjából 205-210 millió eurót fognak kiosztani. Az 5+1 találatos szelvények száma általában 5-6 darab szokott lenni, ám ez a szám halmozódás esetén megemelkedik. Amikor legutóbb ilyen jackpotleosztásra sor került, akkor például körülbelül 20 darab 5+1 találatos szelvény volt. Ha a 210 milliót elosztjuk 20-szal, máris kijön, hogy ezen a héten valamivel több mint 10 millió euró, vagyis 2,8 milliárd forint lehet egy darab 5+1 találatos szelvény nyereménye.
Meg kell említeni azt is, hogy egy ilyen EuroMillion alapjáték 2 euróba kerül, tehát nagyjából kétszerese a hazai lottóáraknak, illetve a nyereményből itthon adózni kell, 16 százalékos szja-val.
Játék | Találatok száma |
Alapjáték ára (Ft) |
Esély a nyerésre | Várható nyeremény (Ft) |
Ötöslottó | Telitalálat (5) |
225 | 1:44 millió | 85 millió Ft |
Hatoslottó | Telitalálat (6) |
225 | 1:8 millió | 272 millió Ft |
Euromillions | Telitalálat (5+2) |
560 | 1:116,5 millió | 53,2 milliárd Ft |
Euromillions | 5+1 (ha nem lesz 5+2) |
560 | 1:6,5 millió | kb. 2,8 milliárd Ft |
Euromillions | 5+1 (ha lesz 5+2) |
560 | 1:6,5 millió | 84-140 millió Ft |