Időt kérnek a reformokhoz a görögök
A görög kormányfő, aki szerdán Jean-Claude Junckerrel, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának elnökével, a hét második felében pedig Francois Hollande francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral tárgyal, azt mondta, hogy ez a haladék segítene Görögországnak visszatérni a növekedéshez.
"Nem akarunk mást, csak egy kis lélegzetvételhez jutni, hogy mozgásba lendíthessük a gazdaságot és növelhessük az állami bevételeket" - mondta a Bildnek.
Athén nem kér "semmilyen további pénzt", s tartja magát vállalt "kötelezettségeihez és minden előírás teljesítéséhez". "A hosszabb idő nem jelent automatikusan több pénzt is" - mondta a konzervatív politikus.
Szamarasz emellett több szolidaritást kért uniós partnereitől. Azt panaszolta, hogy az országa körül kialakult "negatív hangulat olyan, mint egy mély, fekete gödör". Azt mondta, hogy jól haladnak a strukturális reformokkal és az előírt privatizációval, "és nem igazságos, ha Európa újra és újra visszalök bennünket ebbe a gödörbe".
A görög kormányfő emellet úgy vélte, hogy "ha most hagyják elbukni Görögországot, a többi ország helyzete is bizonytalanabbá és sérülékenyebbé válik".
Korábbi lapértesülések szerint Antonisz Szamarasz miniszterelnök azt fogja kérni Berlinben Angela Merkel kancellártól, hogy két év helyett adjanak négy évet a 11,5 milliárd eurós, a GDP öt százalékának megfelelő takarékossági program megvalósítására, továbbá adjanak négy év haladékot az eddig felvett hitelek törlesztésének megkezdésére.
A német kormányszóvivő azonban reagálásában kijelentette, hogy Görögországnak tartania kell magát az eredeti megállapodás feltételeihez, hogy igényt tarthasson további támogatásra.