Az argentinok rettegnek az argentinótól

2001.12.28. 09:46
Újabb rohamot indítottak bankok ellen a megrémült argentinok, miután kiderült, hogy Saa ideiglenes elnök a megrendült peso helyett új pénzt vezetne be, az argentinót. A lakosság a korábban megtapasztalt hiperinflációtól tart.
Sokmilliárd dollár értékben nyomtatná ki az új pénzt a peronista ideiglenes elnök, Rodriguez Saa. A valuta mögött álló fedezet a Reuters hírügynökség szerint pusztán az állam ingatlanvagyona - így például az elnöki palota - lenne. A terv valamiért nem csitította az állampolgárok kétségbeesését, sőt.

Szabad lebegés

Saa csütörtökön a peronista párt különféle frakcióitól próbált támogatást szerezni tervéhez. A kormány a tervek szerint már pénteken törvényjavaslatot küld a kongresszusnak, amely megteremtené a szabadon lebegtetett árfolyamú új pénzt. Az argetino két hét múlva kerülne az utcára.

A kongresszus elé kerül két héten belül a jövő évi költségvetés is, amely kiegyensúlyozott lesz, mivel ez a feltétele annak, hogy az ország visszaszerezze az IMF bizalmát.

Vége a rögzítésnek

A kormány a közalkalmazottakat argentinóval akarja kifizetni. Ez véget vetne annak az évtizedes valutarendszernek, amely a pesót egy-egy arányban a dollárhoz kötötte. Ez ugyan stabilizálta a gazdaságot, viszont ugyancsak emiatt Argentínában igen drága lett befektetni, ami valósággal megfojtotta a befektetéseket.

Nem garantált recept a fedezet nélküli bankóprés

Az biztos, hogy ki kell lépniük a rögzített árfolyamrendszerből, ám ha ezt értéktelen pénz kinyomtatásával teszik, az kész öngyilkosság - nyilatkozta egy Wall Street-i elemző. A következmények pikánsak lehetnek: az argentin patikusszövetség már közölte, hogy kevesebb gyógyszert szállítottak ki a patikákba, mert félnek a leértékelődéstől.

Adnak-e érte valamit?

.A lakosság magántartozásainak nyolctizede dollárban áll fenn. Egy londoni elemző a következőképpen világította meg a tömegek hangulatát: "Mi fog történni, ha az embereket argentinóban kezdik fizetni, de azok rájönnek, hogy semmit sem tudnak argentinóért vásárolni?"