Tegnap délután az argentin jegybank dollárt adott el a nemzetközi devizapiacon a kereskedők elmondása szerint annak érdekében, hogy a peso hanyatlását megfékezze. A központi bank belépését 3,18-as árfolyamszintnél feltételezik a kereskedők, amihez képest végül 3,2025-ön zárt a peso az amerikai kereskedés végén. Ez tehát azt mutatja, a beavatkozás nem igazán nevezhető sikeresnek.
Fokozódó bizonytalanság
Az argentin belpolitikai fejlemények miatt egyre erősödik a gazdasági szereplőkben a bizonytalanság, melynek hatására a külföldi tőke egy része is menekülőre fogta. Ez jól látszik a peso árfolyamának esésében.
Az országban egyre zajosabbak politikai viharok, tegnap délután a statisztikai hivatal elnöke lemondott az erősödő tiltakozások hatására. Alejandro Barrios ellen mind a hivatal dolgozói, mind pedig a lakosság felvonult, miután egyre fokozódott a gyanú, hogy a közzétett számokat az ő felkérésére alaposan kozmetikázták.
Manipulált statisztikák
Barriost februárban ültette a statisztikai hivatal élére Nestor Kirchner elnök, egyesek már akkor felzördültek a választás kapcsán. A gyanú szerint Barriost politikai okokból választotta Kirchner, a választások közeledtével. Október 28-án tartják a voksolások első fordulóját, melyen a közvélemény kutatások alapján Kirchner felesége tűnik a legesélyesebbnek a miniszterelnöki posztra. Barriost az ellenzék vádja szerint Cristina Fernandez de Kirchner nyereségének bebiztosítására tették a statisztikai hivatal élére.
Barrios pedig a gyanú szerint nem is kicsit manipulálta a számokat. Az utóbbi hónapokban rendre egyre szebb képet mutattak a hivatalos publikálások, holott más jelentésekből úgy tűnt az infláció inkább éppen felpörög. Júliusra például 5,8 százalékos éves pénzromlás szólnak a statisztikai hivatal adatai, független felmérések azonban inkább 15 százalék körülit mutatnak. Az mindesetre eléggé érdekes, hogy egyes híresztelések szerint a statisztikai hivatalban nagy mennyiségű papírt égettek el az utóbbi napokban.
Lemondások
Nem Barrios az egyetlen, aki távozni kényszerült. Egy héttel ezelőtt a gazdaságügyi miniszterasszonyt kényszeríttette lemondásra a közvélemény, miután mintegy 60 ezer dollárt találtak a fürdőszobájában.
A piac aggodalmát jól mutatja, hogy a peso hanyatlása mellett a 10 éves argentin állampapír amerikaihoz viszonyított hozamfelára tegnap 20 bázispontot emelkedett, mellyel 13 hónapos csúcsra emelkedett. Kedden 36 bázispontos növekedést mutatott a spread. Az argentin események a teljes feltörekvő piaci hangulatra rányomták a bélyegüket. Komolyabb megingást a feltökvő piacokon többször is okoztak már argentin viharok.