Angyal Béla, a Közbeszerzési Hivatal elnöke az MTI tudósítójának érdeklődésére megerősítette, hogy Szlovákia Legfőbb Ügyészségének javaslatát méltányolva pénteken "az utolsó órában" aláírta a bírósági beadványt. Az egy éve megkötött bérleti szerződés megfellebbezhetőségének határideje ugyanis szombaton lejár. Angyal szerint az ügylet nem tartozott a közbeszerzési eljárás keretébe, "de - mint mondta - ezt a továbbiakban majd a bíróság hivatott megvizsgálni és eldönteni."
Tisztázatlan tulajdonviszonyok
Szlovákia legfőbb ügyészsége csütörtökön annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar-szlovák jogvita nyomán született, de - a felek megállapodása híján - még végrehajtatlan hágai ítélet tárgyát képező bősi erőmű a tulajdonviszonyok tisztázatlansága miatt nem adható bérbe, következésképpen a bérleti szerződés eleve érvénytelen.
A jelenlegi jogértelmezés szerint amikor az olasz Enel - még az előző szlovák kormány alatt - privatizációval hozzájutott a SE 66 százalékos többségi tulajdonához, a villamos művek és ezzel az Enel ötven évre bérbe vette a bősi erőművet, azzal csak az objektumok bérleti jogát, nem pedig az üzemeltetési jogot szerezte meg.
Miből törlesztik majd a 15 milliárd koronás hitelt?
Az objektum karbantartására is kötelezett bérlő nyilván az értelemszerűen velejáró üzemeltetésből származó haszon reményében lépett úgy, ahogy lépett.
A tavaly nyár óta hatalmon lévő Robert Fico kormánya azonban úgy ítéli meg, hogy ez így nem rendjén való, mert a bérbeadó VV az erőműből származó bevételek híján nem tudja miből törleszteni a kormánygaranciával felvett 15 milliárd koronás hitelt. E hitelből - miután Magyarország elállt a Bős-Nagymarosi Vízlépcső közös felépítéséről és üzemeltetéséről szóló szerződéstől - Szlovákia a nagymarosi részt pótlására megépítette a Duna elterelésével járó dunacsúnyi objektumait, az úgynevezett C-változatot.
Fico már korábban figyelmeztetett
Fico már korábban jelezte: a bérleti szerződést várhatóan megtámadják, jóllehet fennáll a valószínűsége annak, hogy az Enel akár 50 milliárd koronát kitevő kártérítésre, a bősi villanyáram eladásában származó harminc éves haszon becsült értékére tarthat igényt.
Miután azonban Szlovákia legfőbb ügyészsége csütörtökön - a tisztázatlan magyar-szlovák tulajdonviszonyra hivatkozva - a bérleti szerződést eleve érvénytelennek minősítette, a közbeszerzési hivatal ennek ismeretében pénteken perindítványt nyújtott be a területileg illetékes Pozsony II. kerületi bírósághoz.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)