A Pepsi részesedése 0,2 százalékkal csökkenve a piac 31,4 százalékához volt elegendő 2002-ben. A harmadik legkomolyabb játékos a Cadbury Schweppes óriáscég Dr. Pepper/Seven Up részlege, amely 0,6 százalékot vesztve 15 százalékos szeletet tartott meg magának.
Hódít a kevés kalória
A tavalyi adatok azt mutatják, hogy a vezető márkák közül kizárólag a diétás italok tudtak erősödni. Többet adtak el a Diet Coke-ból és a Diet Pepsiből is, de a leginkább a nálunk nem forgalmazott diétás Dr. Peppernek szaladt meg. A vevők azért az erősen cukrozott üdítőkktől sem fordultak el, de ezekre valamiért az jellemző, hogy a bevezetésüket követő felfutás után nem nagyon képesek növelni táborukat.
Régi trükk a vízzel
Az igazi sikersztori mindenképpen a víz: míg a buborékos italok eladásai mindössze 0,8 százalékkal emelkedtek, a növekedés a palackos vizeknél elérte a 30 százalékot - mutatott rá John Sicher, a Beverage Digest című szaklap szerkesztő-kiadója. A nagyok ezen a területen is a legnagyobbat tudták szakítani: a Coca-Cola Dasani vizéből 46, míg a Pepsi Aqua Finájából 51 százalékkal több fogyott tavaly mint tavalyelőtt. Todd Stender, a Crowell, Weedon & Co elemzője szerint manapság a piaci siker záloga az ásványvíz és a buborékmentes gyümölcslé.