Indiai gyerekek varrták a Gap blúzait

2007.10.28. 15:30
Az amerikai divatcég, a Gap kivonta a forgalomból azt a blúzt, amelyet állítólag munkára kényszerített gyerekek készítettek Indiában.

Az Observer című brit lap Indiában készített képeket arról, hogy egy 10 éves fiú dolgozott a Gap-üzletekbe beszállító gyárban. Az Observer tényfeltáró cikket írt az Európába és Észak-Amerikába szánt termékek előállításáról. A Gap szerint egyetlen árujukról, egy blúzról van szó, amelyet nem árulnak majd a hálózat boltjaiban, hanem megsemmisítik azt.

Volt, akit vertek is

Az Observer által megszólaltatott 10 éves indiai fiú elmondta, hogy családja adta el őt a gyártulajdonosnak, és amíg le nem járt a "bérleti díja", addig ott kellett dolgoznia a cégnél. Négy hónapja volt ekkor már a gyárban, anélkül, hogy fizetést kapott volna.

Egy másik 12 éves fiú elmondta, hogy a főnökök meg is verték a gyerekeket, ha nem dolgoztak elég keményen.

Dan Henkle, a Gap szóvivője az esetről elmondta: "E hét elején értesültünk arról, hogy egy riporter gyermekmunkásokra bukkant egy olyan gyárban, amely az egyik márkánknak szállított be. Ez teljesen elfogadhatatlan számunkra."

Banana Republic

A Gaphez tartozik a Gap, a Banana Republic, a Piperlime és az Old Navy márka is, de honlapja szerint az egész cégnek nincs egyetlen gyára sem, csak beszállítókkal dolgoztat a San Franciscóban működő vállalat. A BBC szerint az amerikai cég előszeretettel rendel meg árukat Ázsiából, ahol nagyon olcsó a munkaerő.

"Szigorúan tiltjuk a gyermekmunkát, és ez nagyon komolyan vesszük" - magyarázta Henkle. Az ügy felháborító, és alaposan ki akarjuk vizsgálni" - tette hozzá a szóvivő.

Ellenőrzik a beszállítókat

A Gap folyamatosan ellenőrzi a beszállítókat, és 2006-ban 23 üzemnek mondták fel a szerződését, mert azok nem tudták teljesíteni a cég előírásait, mondta Henkle. Az amerikai vállalat bejelentette azt is, hogy rendkívüli tanácskozásra hívja össze beszállítóit az ázsiai régióban.

A Gap üzletlánc első tagját 1969-ben nyitotta meg Doris és Don Fisher San Franciscóban. Azóta 3100 boltot nyitottak az egész világon, és 2006-ban a forgalmuk elérte a 15,9 milliárd dollárt.

A Gap márkanév alatti forgalom Észak-Amerikában elérte az 5,1 milliárd dollárt, a Banana Republic és az Old Navy 2,5, illetve 6,8 milliárdot hozott. A nemzetközi hálózat ehhez 1,5 milliárd dollárt tett hozzá.