A felmérés során a cégek nem kevesebb mint 95 százaléka úgy nyilatkozott, hogy árcsökkentési nyomás nehezedik rájuk vevőik részéről. A költségek leszorításának legfőbb eszköze a külföldi gyártás: eddig már a vállalatok 42 százaléka telepítette ki az alkatrészek előállítását valamely másik országba, s az egyelőre még csak Nagy-Britanniában gyártó társaságok egyötöde készül hasonlóra. Összességében a cégek fele arra számít, hogy öt év múlva a mainál többet fog külföldön termelni.
A fő beruházási célpont Kína, ugyanakkor a vállalatoknak mindössze egyötöde látja úgy, hogy az ázsiai ország inkább lehetőség, mint fenyegetés. A második legkedveltebb célország India, amelynek üzleti kultúráját a cégek jobbnak tartják az EU-énál, sőt úgy vélik, e szempontból Kína is csak kevéssel marad le az EU mögött. A versenyszorítás közepette a vállalatok egyre inkább a fokozott innovációban és a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek előállításában látják a boldogulás útját, egyszersmind sürgetik a kormányt, hogy tegyen lépéseket az adózás, a szabályozás és a közlekedési infrastruktúra javításáért, mivel szerintük azok állapota nem kedvez a versenyképesség megtartásának.