Rendőrök védik a kínai benzinkutakat

2008.06.23. 08:01
Egymással dulakodtak több kínai benzinkútnál az autósok, hogy még hozzájussanak az olcsó benzinhez. A pekingi kormány, amely november óta nem emelt árat, most egyszerre 18 százalékkal drágította a tankolást. A kerozin ára 25 százalékkal nőtt.

A rendőrségnek kellett lecsillapítania több kínai benzinkútnál a dulakodó autósokat, akik igyekeztek vásárolni a még olcsó benzinből. A kormány ugyanis bejelentette, hogy péntektől felemeli az üzemanyagárak felső határát - derül ki a Reuters tudósításából. Az egyik pekingi kútnál kormánytisztviselők sorfala védelmezte a kiszolgáló személyzetet.

A kormány döntése értelmében 18 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi ár - mivel november óta nem engedték felemelni -, miközben az olaj világpiaci ára 40 százalékkal ugrott meg. A repülőgépek üzemanyaga, a kerozin 25 százalékkal drágult, az elektromos energiáért 4,7 százalékkal kell többet fizetni.

A kormány ígérete szerint a szegényebbeknek kompenzációt nyújtanak. Az áremelést régóta követelik a nagy hazai olajtársaságok, amelyeknek veszteségeket okozott az üzemanyag bekerülési ár alatti eladása, amit csak időnként és kiszámíthatatlanul próbált a költségvetésből ellensúlyozni a kormány.

A hír bejelentése nyomán előbb 3,5 százalékkal, majdnem 131 dollár/hordóig esett az észak-amerikai WTI nyersolaj jegyzése, majd kicsit felfelé korrigált. Szakértők szerint nem lesz tartós hatása a piacra a kínai lépésnek, ugyanis a helyi olajfinomítók, amelyek az utóbbi időben olcsóbban voltak kénytelenek továbbadni termékeiket, mint amennyiért a nyersanyagot vásárolták, az új limitnek köszönhetően nyereségesen működhetnek, ezért felpörgetik termelésüket.

Ez pedig növelni fogja a keresletet a nemzetközi olajpiacokon. Kína a világ második legnagyobb olajfelhasználója, amely a BP adatai szerint 2007-ben a világ fogyasztásának 9 százalékát tette ki. A kormány közlése szerint 2008 első öt hónapjában 12,7 százalékkal nőtt az ország nyersolaj- és 17,3-del olajtermékimportja.