Korai halálozás
A zsíros ételek fogyasztása és a testmozgás hiánya miatt a fejlett országokban az utóbbi harminc évben háromszorosára emelkedett a túlsúlyos emberek száma, jelentősen növelve nemcsak a korai halálozás kockázatát, hanem az elhízás miatt kialakuló betegségek kezelésének költségeit is.
Az elhízást az orvosok összefüggésbe hozzák a szívinfarktussal, a cukorbajjal, és néhány rákos betegséggel is, amelyek mindegyike egymagában is felelős a korai halálozásért. A világ legnagyobb viszontbiztosítója szerint egy negyvenéves kövér férfi - még ha nem is dohányzik - hat-nyolc évvel korábban hal meg, mint a várható élettartam alapján valószínű lenne.
Márpedig a magasabb halálozás húsba vágó kérdés a biztosítóknak: csökken a megkötött életbiztosításokból származó profitjuk, hiszen nem növelhetik a biztosítási díjat vagy változtathatják meg a feltételeket. Az ezekből a szerződésekből származó haszonkulcsokra az óriási verseny miatt amúgy is hatalmas nyomás nehezedik, így a biztosítók képtelenek emelni díjaikat - állítja a Swiss Re. Az új szerződésekre az elhízás kisebb kockázatot jelent, mert a biztosítók fel tudják mérni az ügyfél egészségi állapotát és ennek megfelelően állapítják meg a díjat.