Aladár, Álmos
-1 °C
3 °C

Betiltanák a hagyományos izzókat

2007.02.27. 08:24
A német környezetvédelmi miniszter az energiatakarékos izzóknál jóval környezetszennyezőbb hagyományos égők fokozatos betiltását javasolja. Az USA már döntött erről, ott évente 50 százalékkal növekszik a kompakt izzók értékesítése, a gyártók fejlesztenek és előremenekülnek.

Megpecsételődni látszik a hagyományos izzók sorsa: Ausztrália és az Egyesült Államok után az Európai Unióban is tiltólistára kerülhetnek, ha az Európai Bizottság elfogadja a német környezetvédelmi miniszter javaslatát a fokozatos kivonásról. Sigmar Gabriel a bizottságnak írott levelében kifejtette: az unió évi 25 millió tonnával tudná csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, ha a háztartások és a nagyfogyasztók kicserélnék a hagyományos villanykörtéket energiatakarékos fényforrásokra.

A régi típusú izzók által előállított energia nagyobb része ugyanis hőveszteség formájában távozik, a fénycsövek viszont ugyanannyi fényt kevesebb energia felhasználásával állítanak elő, mint az elavultnak számító égők.

Az USA már döntött

Az Egyesült Államokban évente 50 százalékkal növekszik a kompakt izzók értékesítése, tavaly a teljes, 12,5 milliárd darabos forgalomnak már a 10 százalékát tették ki ezek az energiatakarékos lámpatestek. Az Európai Unióban jelenleg magasabb a kompakt termékek aránya (kb. 15 százalék), de az emelkedési ütem lassabb. Az EU-ban kicsit több mint kétmilliárd izzót adtak el 2005-ben, ezek háromnegye-dét a háztartásokban, a többit a kereskedelmi szektorban használják fel. Az otthoni világítás közel 80 százalékát még mindig a hagyományos izzók biztosítják, így az együttes energiapazarlás nagyon jelentős.

A gyártók tulajdonképpen előremenekülnek, amikor több százmillió euró értékű fejlesztést végeznek évente a korszerű izzók kialakítása és elterjesztése érdekében. A holland Philips tavaly közös fellépésre szólította fel az ágazatban érdekelt cégeket, a társadalmi szervezeteket, az energiaszolgáltatókat és a kormányokat. A korszerűbb eszközökre való átállással 5-8 milliárd eurót lehetne megtakarítani évente.

Fejleszt a GE

Az izzógyártásban meghatározó szereplőnek számító és Magyarországon jelentős gyártóbázist fenntartó General Electric óriásvállalat GE Consumer & Industrial Lighting divíziója az elmúlt három év során több mint 150 millió eurót fordított az energiatakarékos világítástechnikai termékek fejlesztésére. Az energiatakarékos fényforrás-technológiákba történő beruházások a GE "ecomagination" elnevezésű programjának részét képezik - utalt a fejleményekre Windisch Erika, az üzletág európai szóvivője. "A GE nem feltétlenül a betiltás mellett van, inkább a fokozatos átállást szeretné elérni" - mondta a szóvivő, utalva a német miniszter levelére, illetve az amerikai körülményekre. Beszámolója szerint a következő évek során a fejlesztések alapján olyan nagy hatékonyságú lámpák állíthatók elő, amelyek a jelenlegiekkel azonos fényminőséget, fényerőt és színminőséget biztosítanak, ugyanakkor energiatakarékosabbak, és csökkentik az üvegházhatású gázak kibocsátását.

Jelentős szennyezés csökkenés

A nagy hatékonyságú lámpatechnológia segítségével előállított izzók hatásfoka végül várhatóan négyszerese lesz majd a jelenlegi gyártmányokénak, így a kompakt fénycsövek hatásfokával vetekszik majd. Az új technológia alkalmazásával csökkenhet az üvegházhatású gázok kibocsátása: ha a teljes jelenlegi hagyományos izzólámpa-állományt ilyen típusúakra cserélik, az Egyesült Államokban akár 40 millió, az Európai Unióban pedig 50 millió tonnával csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás. A nagy hatásfokú lámpák fejlesztését a GE clevelandi (Ohio állam) székhelyű Lighting divíziója és a GE niskayunai (New York állam) székhelyű globális kutatóközpontja partneri együttműködés keretében végzi. Az új izzók a fogyasztók körében jelenleg legnépszerűbb, 40-100 wattos hagyományos háztartási égőket váltják fel. Az új technológia minden egyéb izzólámpatípus esetében is alkalmazható. A cél az, hogy a gyártás megkezdésekor az új izzók hatásfoka 30 lumen/watt mellett csaknem a kétszerese legyen a jelenleg gyártottakénak.

Kevin Nolan, a GE Consumer & Industrial technológiai szervezetének alelnöke elmondta: az a fontos, hogy teljes termékskálát kínáljanak a fogyasztóknak, amely egyfelől csökkenti a környezetszennyezést, másfelől pedig megadja a vásárlóknak a lehetőséget, hogy az igényeiknek megfelelő legjobb világítástechnikai terméket válasszák. Ezért siettetik az új lámpák kereskedelmi forgalomba hozatalát.