Nem drágább a hagyományos vasútnál
A mágnesvasútban érdekelt konszernek (Thyssen/Krupp, Adtranz, Siemens) által létrehozott Transrapid International konzorcium tanulmánya arra a megállapításra jutott, hogy a 950 kilométer hosszú mágnesvasút megépítése 27 milliárd német márkába kerülne. A szász gazdasági minisztérium szerint ez az összeg nem több annál, mint amennyibe új gyorsvasúti (ICE) vonalak (hagyományos vasúti vágányok) építése kerülne.
A Transrapid nem igényel síneket, a szerelvények hat méter magas betonoszlopokon álló pálya fölött lebegve, súrlódás és gördülő ellenállás nélkül száguldanak úti céljuk felé, a mágneses térerőre támaszkodva.
Berlin-Drezda 40 perc
Drezdai számítások szerint egy délkelet felé építendő ICE vonalhoz mintegy 40 kilométernyi alagutat kellene fúrni az Érchegységen keresztül. Egy mágnesvasúti megoldás esetén viszont elegendő volna három kilométer alagút is. A szász belügyi tárca azt tervezi, hogy európai megvalósíthatósági tanulmányt kezdeményez az Eurorapid megvalósítása érdekében. Mágnesvasúttal 40 percre csökkenhetne a menetidő Berlin és Drezda között (190 kilométer), míg a szász és a cseh főváros között 30 percig tartana az utazás.