Monarch - azoknak, akik komolyan gondolják
A legdrágább és a legszebb az észak-amerikai Monarc-pillangó, melynek vadon élő példányai minden ősszel több ezer mérföldet repülnek a kontinens keleti partjaitól, Kanada és az Egyesült Államok határvidékéről mexikói telelési helyeikre, ahol némi védelemben részesülnek.
Bár a pillangótenyésztés nem a meggazdagodás királyi útja, ma már az Egyesült Államokban összesen 157 pillangófarm szolgálja ki az igényeket. Az Index gazdasági rovatának bánatára nem sikerült hasonló magyar vállalkozókra bukannia.) Rick Mikula, a több mint 100 pillangófarmert tömörítő International Butterfly Breeders Association alapítója a CNNfn-nek nyilatkozva a rohamosan növekvő kereslet alapján megkockáztatta, hogy néhány éven belül egy farmer akár 50-100 ezer dolláros éves árbevételt is elérhet.
Theokritosz és Kafka
A néhány ezer dollárral elkezdhető bukolikus hangulatú üvegházi munkának azonban megvannak az árnyoldalai is. A szakma művelői szerint ugyanis mind lelkileg, mind pedig érzelmileg próbára teszi a tényésztőt, hogy jobbára csak tojás, hernyó és báb formában találkozik kedvenceivel. És alig hogy szárnyra kapnak, máris le kell mondania róluk, hogy örömöt szerezhessenek a kifinomult lelkivilágú amerikai fogyasztónak.
Okozhat-e vihart a tenyészett pillangó szárnyának rebbenése?
Vannak azonban, akik nem szeretik a pillangótenyésztőket és persze az eregetőket sem. Néhány szervezet, köztük a North American Butterfly Association nem tartja etikusnak az üzletet és a betiltásáért lobbizik. Szerintük a kereskedelmi céllal tenyészetett pillangók elkerveredhetnek a vadon élő példányokkal, fertőzéseket és nem kívánatos genetikai kombinációkat okozhatnak.
A szakma művelői azonban nem igazán fogékonyak effajta argumentumokra. Sheri Moreau, a Butterfly Conservancy igazgatója - az érv lényegére ráérezve - minderre azt válaszolja, hogy épp ellenkezőleg, ők inkább segítik a pillangópopulációk fennmaradását. A természetben ugyanis minden 100 tojásból csupán kettő éri meg a pillangókort, egy farmer viszont akár egészen 98 százalékig emelheti ezt az arányt.