Dárgul a Jukosz
A szakember szerint a moszkvai tőzsdeindexet elsősorban az olaj árának emelkedése húzta föl. Tavaly év végén például az egyik legnagyobb orosz olajcég, a Hodorhovszkij-botrány által sújtott Jukosz árfolyama még 10,56 dollár körül mozgott a moszkvai értéktőzsdén, jelenleg viszont már 14,2 dollárt ér, azaz négy hónap leforgása alatt majdnem 35 százalékkal lett drágább. A másik olajipari óriás, a Lukoil papírjai 23,3 dollárról 31,6 dollárra, a főleg gáziparban érdekelt Gazprom-részvények pedig 1,2 dollárról 2,1 dollárra emelkedtek az elmúlt négy hónapban.
Az olaj áremelkedéséből nemcsak az olajipari vállalatok, hanem a bővülő export révén az orosz gazdaság is hasznot húzott. Az ország gazdasági növekedése tavaly 7,3 százalékos volt, ez évre pedig 6,4 százalékos bővülést jeleztek.
Az orosz gazdaság iránt megnőtt befektetői bizalom Kelet-Európa más piacaira is kihatott. A budapesti tőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 18 százalékot, a varsói WIG mintegy 15 százalékot, a prágai PX-50 pedig 27 százalékot emelkedett év eleje óta. Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a régió tőzsdéinek közelmúltra jellemző szárnyalásában a régió felértékelődése mellett fundamentális okok is közrejátszottak.
Emelkedik a BUX
A magyar börzén az OTP és a Mol, a cseh tőzsdén a Cesky Telekom eredményei járultak hozzá jelentősen az indexek növekedéséhez. Az OTP 2750 forintot ért még az év elején, kedden pedig már négyezer felett forgott. A szakember szerint ez az ár még mindig alacsony a bank ez évi várható eredményeihez mérten. Sarkadi Szabó Kornél szerint a Mol árfolyamát nemcsak a vállalat várható eredményei (a Mol profitja 2004-ben szintén elérheti a százmilliárd forintot), hanem a tervezett akvizíciókkal összefüggő várakozások is felhajtják.
A Matáv szintén hozzájárult a BUX növekedéséhez, akárcsak a Cesky Telekom a prágai index emelkedéséhez. Mindkét papír drágulásában szerepet játszott a nemzetközi telekommunikációs szektor fellendülése. A magyar tőzsdeindex növekedése a prágait is felülmúlta volna, ha a kormány időközben nem hozza meg a gyógyszerár csökkentéséről szóló rendeletét - fogalmaznak az elemzők.
Egyes vélemények szerint a magyar, a lengyel és a cseh piac felértékelődésében ezen államok EU-s csatlakozása is szerepet játszik. A tagországgá válással ugyanis a kibocsátott papírok kockázata csökken ezekben az államokban.