Az Európai unió nagy gazdaságai – Németország (15.), Nagy-Britannia (13), Franciaország (30.) - lejjebb csúsztak a genfi World Economic Forum gazdasági elemző cég versenyképességi listáján, amit szerdán tettek közzé. A tanulmány 117 ország gazdaságát vizsgálta
Északon jól mennek a dolgok
A készítők megállapították, hogy idén várhatóan 4,25 százalékkal nő a világgazdaság, egy százalékponttal lassabban, mint tavaly. A tanulmány szerint a magas olajárak miatt 2006 végéig nem lehet különösebb fellendülésre számítani.
Jól szerepeltek az észak-európai országok, olyannyira, hogy a világ versenyképességi ranglistáján Finnország szerepel az első helyen, az Egyesült Államok csak a második. Az első tízben Finnországon kívül ott van még Svédország (3.), Dánia (4.), Izland (7.) és Norvégia (9.)
Európa más részeit tekintve jelentősen javult Írország és Lengyelország helyezése, továbbra is előkelő, a 20-ik helyet foglalja el Észtország. Az Európai Unió mind a 25 tagországát figyelembe a három legkevésbé versenyképes ország: Lengyelország (51.), Olaszország (47.) és Görögország (46.).
Csak Csádba ne!
Magyarország 39-ik helye megfelel a tavalyi eredménynek, miközben Csehország a 40-ik helyről a 38-ra javítva átugrott minket. Eredményünk 4,38 pont, szemben a listavezető Finnország 5,94 pontjával. Tunézia pont mögöttünk áll a sorban, de nincs messze a 48-ik Botswana sem.
A készítők szerint Csádba még off-shore céget sem érdemes alapítani: 2,37 pontja csak az utolsó, 117-ik helyre volt elég, de óva intenek attól is, hogy a Kirgiz köztársaságban, vagy Guyanában indítsunk vállalkozást.