Ma örököl Onassis unokája 2,7 milliárd dollárt

2003.01.29. 12:55
A 18 éves Athina szerdán kapja meg hajómágnás nagyapja vagyonának egyik felét. A másikat 3 év múlva. Aristoteles Onassis mindenképpen a világ leghíresebb szállítmányozója volt, hiszen először Maria Callas operaénekesnővel járt kilenc évig, majd feleségül vette a meggyilkolt John F. Kennedy elnök özvegyét.
Hiába kap szerdán 2,7 milliárd dollár (602 milliárd forint) értékű - ingatlanokból, cégekből, részvénycsomagokból, műkincsekből, repülőgépekből és Skorpios szigetéből álló - csemegekosarat a Svájcban élő 18 éves lány, neki semmiképpen sem méznyalás.

Terhes örökség

Anyja, Christina Onassis, az iparmágnás vagyonának örököse 1988-ban a kislány 3 éves korában halt meg saját kádjában, miután állítólag halálos adag fogyasztótablettát nyelt le. A családi vagyon azért került az ő kezébe, mert bátyja, Alexander, aki a hajózási vállalat kijelölt örököse volt, 1973-ban, 25 évesen repülőbalesetben meghalt.

Hiába vádolta a kurátorokat

Christina negyedik férje, Athina apja, a francia Thierry Roussel, aki a kislányt felnevelte, igencsak feszült viszonyban volt az Onassis családdal. Annyira, hogy perre ment a vagyon egy részét kezelő alapítvánnyal, különböző pénzügyi visszaélésekkel, sőt emberrablással is megvádolva a kurátorokat, akik az egykori iparmágnás munkatársai közül kerültek ki. Konkrétan azt állította, hogy az élethosszig tartó pozíciót betöltő kuratóriumi tagok izraeli titkos ügynököket béreltek fel, hogy őt öljék meg, Athinát pedig rabolják el. A pert Roussel két éve végérvényesen elvesztette. Athina 21 éves korában jut majd hozzá az alapítvány mintegy 2 milliárd dolláros vagyonához.

A KPMG kezelte

A lány, akiről visszavonult életmódja ellenére kiderítettük, hogy imád lovagolni - annyira, hogy az athéni olimpián görög színekben szeretne indulni - a KPMG Fides nevű könyvvizsgáló cégtől veszi át a vagyont. Svájci bulvárlapok közel sem megerősített információi szerint Athina a hatalmas vagyon nagy részét jótékonykodásra akarja fordítani, illetve 20 millió dollárból ménest alapítana.