Kelemen Balaci, a sireti gyár vezérigazgatója a helyi sajtónak nyilatkozva elmondta, az elmúlt években a nyersanyagárak több mint 70 százalékkal emelkedtek, míg a fa ára csak idén több mint 20 százalékkal nőtt, ezért döntöttek a gyár bezárása mellett.
Annak ellenére, hogy a vezetőség megígérte, mindent megtesz azért, hogy az elbocsátás minél kevesebb embert érintsen, az üzem felszámolása miatt az 522 alkalmazott közül így is 481 az utcára kerülhet. A Swedwood 1999-ben, 12 millió eurós beruházással építette fel első romániai gyárát, majd 2005-ben bejelentették, hogy további 35 millió eurót szánnak terjeszkedésre.
Az egy éve kinevezett vezérigazgató elmondása szerint a gyártási kapacitás növelése ellenére nem sikerült jövedelmezővé tenni a vállalkozást, ezért terjeszkedés helyett teljes visszavonulást sürget. A bútorgyár tavaly a gazdasági minisztérium adatai szerint 16,3 millió eurós forgalom mellett 2,8 millió eurós veszteséget produkált az előző évi 12,2 millió eurós forgalom és 3,5 millió eurós veszteséghez képest.
A romániai gyár a Swedwood teljes gyártási kapacitásának egy százalékát adta, bútorait az IKEA összes piacán forgalmazta.