Azért vesztette el állását egy holland férfi, mert kiment levegőzni a cigiszüntet tartó kollegákkal. Cégénél ugyanakkor csak a dohányosok mehettek ki munkaidőben.
Az Enschedében lévő, CD lemezeket és DVD-ket gyártó Steeg Packaging
nevű cégnél dolgozott Jan Elzenga, aki antinikotinista létére a cigiseknek járó privilégiumokat akarta, vesztére.
Csak a szenvedélybetegek levegőzhetnek
A részmunkaidőben foglalkoztatott férfi bűne az volt, hogy dohányos kollegáival tartott az épületen kívül kijelölt füstölőhelyre. Pedig Elzengát már többször is figyelmeztették, hogy ilyent nem tehet. A cégnél ugyanis az a szabály, hogy a nemdohányzók szünetben csak az épületen belül tartózkodhatnak.
"Azért rúgtak ki, mert nem akartam cigarettázni. Nem hihetetlen?" - nyilatkozta a megrögzött levegőszívó a Twentse Courant Tubantia című lapnak Frenk Harbers igazgató persze másképp látja az esetet. "Azt szeretnénk, ha csak a dohányosok járnának ki. Elzenga tudta, mi a szabály. Nem tartotta be, ezért mennie kellett".