Móric
14 °C
17 °C

Vegyen magának autópályát!

2007.10.20. 12:24
Új bevételi lehetőség az USA államanak, hogy eladják az autópályákat. A megvásárlónak kell ezután gondoskodnia a fenntartásról, a karbantartásról, minden ezzel kapcsolatos költségről.

Néhány évtizeddel ezelőtt Pennsylvania lakossága új utakat követelt a kormánytól, de a kormány anyagi helyzete azt pillanatnyilag nem tette lehetővé, így megbíztak egy magáncéget, hogy építse meg az első magánkézben lévő fizetős autópályát, és cserébe az ő jogosultsága lesz, hogy beszedje az útdíjakat. Úgy tűnik az állam ma ugyanebben a helyzetben van, ugyanis nem áll rendelkezésre a teljes anyagi forrás a szükséges utak megépítéséhez. A probléma megoldására számos opció született, többek között az is, hogy a Pennsylvaniában levő autópályát, összesen 578 kilométer lízingbe adja a kormány.

Eladva

A megoldás megvalósítása 12-18 milliárd dollár (2106,1-3159,2 milliárd forint) plusz bevételt jelentene az államnak, és megszűnnének a karbantartással, javításokkal kapcsolatos gondok. Ez ráadásul a befektetési bankoknak is egy új terméket biztosítana, de emellett vitákat vet fel, hogy vajon magánkézbe lehet-e adni az utakat.

Az eredeti ötlet 2005-ből származik, amikor Chicago 1,8 milliárd dollár (315,9 milliárd forint) plusz bevételt szedett be egy autópálya 99 évre történő lízingbeadásával. Ugyanebben az évben Texas is 1,2 milliárd dollárt (210,6 milliárd forint) kaszált, amikor engedélyezte egy szintén magáncégnek, hogy megépítse az első Texast átszelő folyosó megépítését, a cég ráadásul 50 évig szedheti az útdíjakat.

Ezek mellett felvetődött azért az aggály, hogy a személyes érdekek az ilyen üzletek megkötésénél előtérbe helyeződhetnek a tömegek érdekeivel és egy integrált nemzeti úthálózat létrehozásával szemben. További probléma, hogy előfordult már eddig is az útdíjak hirtelen megemelkedése a magánkézbe kerülés után, ami így az adott állam vezetőjének megkönnyítette a helyzetet, mivel nem neki kellett a hátát tartania a nyilvánosság előtt.

A viták középpontjában viszont továbbra is az a kérdés áll, hogy az utak építését szabad-e kiengedni a központi irányítás alól, illetve milyen megoldások jöhetnek még szóba. Az eredeti gond az, hogy az adókon és díjakon szinte semmilyen emelés nem történt 1993 óta, viszont az utak építésének költségei csak 2004 óta 43 százalékkal emelkedtek.

Sokan emiatt úgy gondolják, hogy a bevételekben tátongó szakadékot a magánszektor bevonása töltheti ki. Azok a megállapodások, melyekben ténylegesen magáncég építi meg az autópályát, általában jobb üzletet kínálnak a nyilvánosság érdekeit tekintve. Az állam vagy város kap egy új utat, de teljes mértékben át tudja hárítani a kockázatokat és a költségeket az építtetőre.

Becslések szerint a világon 50 és 150 milliárd dollárnyi (8 775,5-26 326,5 milliárd forint) tőke vár infrastrukturális befektetésekre. Az Amerikai Egyesült Államok ezen ágazata viszont jelentős pénzigénnyel rendelkezik, amit egyelőre nem lehet tudni, hogy honnan fognak megszerezni. A szakemberek véleménye szerint a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a két érdeket összehoznák, vagyis további utakat adnának lízingbe, illetve építtetnének magáncégekkel.