Judit
2 °C
7 °C

Karót nyelt gyorspostások

2002.01.18. 12:58
A nagyvállalatok humortalanságának újabb bizonyítékát adta a UPS nevű amerikai kézbesítő cég: nyomást gyakoroltak egy Barbie-baba méretű, ám egészen más célcsoportnak szánt figura gyártójára, hogy az hagyja abba a forgalmazást. Billy, a kézbesítő ugyanis a BPS - Billy's Parcel Service - feliratot viselte a munkaruháján.
Öt éve gyártja a Totem International nevű brit cég meleg férfivásárlóknak szánt, különféle dresszekbe öltöztetett babáit. A szőke, német technodiszkókban nevelkedett Billy, a barna, popszakállas, tetovált Carlos és a színesbőrű Tyson tavalyig katonai és rendőri egyenruhában, illetve bőr bringásdresszben került a dobozba. Ezután jött az újítás, a barna gyorspostás uniformis, a markáns combizmok bemutatása végett hercig kis sorttal társítva.

Túlzottan dudorodott?

A UPS annyira megrettent a forrón dudorodó négyfejű combizmoktól, hogy tavaly ősszel levélben követelte a Totemtől a postásbabák gyártásának azonnali leállítását, mivel azok az óriáscég szerint rongálják a UPS imidzsét. A nagyvállalat szóvivője most bejelentette, hogy a Totem beadta a derekát és nem forgalmazza a 45 dollár 95 centért vesztegetett meleg babákat.

Mindenük a logó

Egyetlen cég maradt, amely karakánul ellenállt a UPS nyomulásának: a kaliforniai központú beproud.com nem hajlandó beszolgáltatni a Postás Billyket. A UPS azt állítja, hogy akciójának semmi köze Billy szexuális orientációjához és kinézetéhez. "Nekünk teljesen mindegy, hogy egy kisebb kézbesítő cég emberei vagy műanyagbabák viselnek a mienkhez hasonló egyenruhát" - fogalmazott a nagyvállalat szóvivője.

A kéretlen reklámkampány miatt a beproud.com készletei csütörtökön kifogytak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?