Az Evergreennél négyen maradtak
A First Equity az orosz származású Andrej Kudacsev által alapított és birtokolt Evergreen International Spot Trading nevű brókercég értékesítési és könyvelési alvállalkozása volt. Az Evergreen a szeptember 11-i támadás után legalább száz alkalmazottat elbocsátott, és a cégvezetők nagy része eltűnt. A vállalatnak összesen négy alkalmazottja maradt, köztük az elnök, Albert Guglielmo. A cég honlapja már nem elérhető.
'Jó befektetésnek tűnt'
Az Evergreen és a First Equity négy éve kezdte működését, és nagyjából ezerötszáz magánbefektető ügyfele volt tizennégy országból. Egy, a Financial Times-nak nyilatkozó brit üzletember elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt húszezer fontot bízott az Equityre, és a befektetés egy éven belül 27 százalékos hasznot hozott. Később, a sikeren felbuzdulva újabb húszezret fektetett be, de most a teljes összeget elvesztette. Valószínű azonban, hogy másokat ennél jóval nagyobb kár érhetett: a cég egyik ügyfele ugyanis 12 millió dollárt fektetett be az Equitynél.