Budapest a legdrágább város a régióban

2004.06.14. 15:38
Három helyet lépett előre, és immár a világ 34. legdrágább városa Budapest. Fővárosunkban kell a legtöbbet költeni a megélhetésre az egész régióban.
Továbbra is Tokió a világ legdrágább városa a Mercer Human Resource Consulting hétfőn nyilvánosságra hozott felmérése szerint. Az első tízben azonban jelentős változások következtek be az elmúlt egy évben: London a tavalyi hetedik helyéről lépett elő a dobogó második fokára, és míg Peking és New York City kikerült az élmezőnyből, Koppenhága és Szentpétervár beverekedte magát.

Budapest régió első

Budapest tavaly a 37. idén a 34. helyere került a rangsorban. A magyar főváros ezzel jócskán megelőzi a régióból őt követő Pozsonyt, amely a 2003-as 56. helyről ugrott előre a 44-re, illetve az egy éve és az idén egyaránt 49. Prágát. Igaz, ha Béccsel is egy régióba soroljuk, Budapest csak a második helyen szereplne (az osztrák főváros a 19. a listán), ugyanakkor drágábbnak bizonyult többek között Chicagonal, San Francisco-nál, de Münchennél és a Frankfurtnál is.

New York az etalon

A felmérés során több mint száz alapvető termék árát veszik figyelembe, egyebek között élelmiszerek, dohányáruk, az öltözködés, a higiénia területéről, de figyelembe veszik az utazás, a sportolás és számos egyéb tevékenység költségét is. A bázispontot New York jelenti, mely továbbra is az USA legdrágább városa, de már csak 12. az összesített listán. A megélhetés költségeit New Yorkhoz hasonlítva Budapesten tavaly még csak 80,2, az idén 84,5 százalékot kellett fizetni. A legdrágább városnak minösülő Tokióban "130 százalékba kerül az élet", míg az utolsó helyeken szereplő dél-amerikai városokban a new yorki költségek kevesebb mint felével lehet számolni. A tíz legolcsóbb városból hét délamerikai, a sereghajtó Asuncion, Paraguay fővárosa.

Európa az élre tör

Az elmúlt években az európai városok nagy részében drágább lett az élet, ezt a Mercer szakértői elsősorban az eurózóna létrejöttével, illetve az euró dollárral szembeni erősödésével magyarázzák. Ugyanakkor a top tízben szereplő hét európai ország nagyobb része (Genf, Zürich, Moszkva és Szentpétervár) nem részese az eurózonának. A kontinens legolcsóbb városának Bukarest bizonyult, a 129. helyet 60 százalékos eredménnyel sikerült megszerenie.