Retró FPS játékok

„Olyan játékok, amikkel leginkább azok játszottak, akik a kilencvenes években töltötték a gyerek­korukat. A bejegyzés egyik célja, hogy hátha van a felsorolásban olyan játék, ami egy idősebb ga­mernek kimaradt. A bejegyzés másik célja pedig, hogyha a fiatalok közt van valaki, akire esetleg rájönne egy kis retró fps hangulat, akkor ne csak a Doom, Quake, Wolfenstein jusson eszükbe.”

Az első magyar természetfilmes

Homoki Nagy István jogásznak tanult, de elhagyta a pályát és a Magyar Híradó és Dokumentum­film gyárban kapott állást. Eleinte rövidfilmeket, majd 1951-től egész estés filmeket készített.

Egy visszafogott hang a kiabálás zajában – Krusovszky Dénes

A szemlélődő kíváncsiság Krusovszky Dénes egész alkotói pályáját végigkíséri.

Törökszegfűk és kerti melókázás

Megint jól lefárasztottam magam, pedig nem is olyan sok mindent csináltam, csak rengeteget járkáltam.

Az autóknál is jön a feketedoboz

Minden eladott új gépkocsiban kötelező felszerelés lesz a repülőkben már régóta használt feketedoboz.

Elnézést! Mennyibe kerül az elnézés?

„Többször emlegettük már az okosműszaki fogalmát a podcast adásunkban, de úgy gondoltam, hogy megér már egy cikket. ”

Fagioli: „Egyedül nem tudtam kiörni a betegségből”

A játékos interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak, amelyben központi szerepet kapott a futballista játékszenvedélye, aminek köszönhetően hét hónapig nem léphetett pályára.

A nyár legnagyobb kérdése a védelemben

Mika Faye egy sikertörténet a Barça felderítő részlegének, amelynek volt bátorsága elmenni a horvát másodosztályba, hogy megnézzen és befektessen egy 18 éves szenegáli középhátvédbe.

Command & Conquer játékok klónjai

Ennek a bejegyzésnek az első felében olyan számítógépes játékok fognak szerepelni, amik jellemzően az első Command & Conquer játék megjelenése után készültek.

Firewatch - Intel Core i3 & Intel HD 4400

„ Az alacsony grafikán az erdő részletei nem voltak olyan lenyűgözőek, mint szokták, de azért felismerhető volt minden, és a hangulat még mindig átjött.”

Rabszolgasors

Díjnyertes regényből díjnyertes sorozat. Tobzódás a kegyetlenségben és kínban. Pokoli útra kelünk az amerikai Délen.

A fattyúk mi vagyunk

Nem. Nem alszom majd jól. Kahlen kapitány biztosan nem hagy majd. Mikkelsen figurája beszél majd hozzám és ahogy nézem az arcát, azt veszem majd észre, hogy az ábrázata nem a világhíres színészé, hanem saját magammal nézek farkasszemet.

"Soha ne degradáld a művészetedet"

A Motion Trio lesz az egyik húzóneve a Kandela Fesztiválnak. A lengyel harmonika trió vezetőjével beszélgettünk. Interjú

Filmoholic Podcast: Napos oldal

András, Sanyi, Gergel a Napos oldal című filmet veszik górcső alá.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés

Az OOTD S10 mutatós darab lett, de elég lesz ez a sikerhez?

Az Alpine komoly intézkedésekre készül a pilótái Monacói balesete után

Miközben a többség az őrült rajtbalesetre figyelt, amelyben Magnussen, Perez és Hülkenberg is érintett volt, az Alpine két versenyzője összeütközött egymással.

Rekordszámú néző a hoki Vb-n

797 727 néző látta a vasárnap hazai győzelemmel zárult jégkorong-világbajnokság mérkőzéseit Prágában és Ostravában - közölte a vb szervezőbizottsága.

Keményből lágy - hogyan?

Praktikák, amelyek segíthetnek enyhíteni a székrekedést.

Húsz elektromos busz csatlakozhat a Volánbusz flottájához

A vállalat ezt a lehetőséget szeretné kihasználni, hogy javítsa a 25 ezer főnél kisebb települések helyi közlekedését.

Sétálj te is, jó lesz

A telefonom szerint február eleje óta sétálok, Én kb. február közepére teszem azt az időpontot, amióta tudatosan számlálom a lépéseket.

5 szempont a megfelelő magnéziumkészítmény kiválasztásához

A magnéziumhiány izomgörcsök mellett csontritkulást, magas vérnyomást, szívritmuszavarokat is okozhat.

Úgy vágyom élni! - Giacomo Pucciniről

Egyszer a barátommal azon vitatkoztunk, hogy ő-e a nagyobb vagy Mozart. A barátom az utóbbit hajtogatta, én a Puccini nevét ismételgettem.

Két ló között

Az ember, mármint én, az ember elsősorban és leginkább a vendégművész miatt megy Concerto Budapest koncertre, lelkiismerettől gyötörten vagy nem gyötörten, de lelép a szünetben, kínlódjanak egyedül.

Dwayne Johnsonnal ünnepli első születésnapját a Madamme Tussauds Budapest

A hollywoodi világsztár már a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat.

Sötét lép!

A megoldásokat a hozzászólások között várom.

Eladások nélkül csak 40 millió euróbol gazdálkodhat Giuntoli

A Corriere Torino beszámolója szerint ezen a héten Cristiano Giuntoli egyeztetést fog tartani a vezérigazgatóval, Maurizio Scanavinóval, a cél pedig a játékospiaci büdzsé meghatározása.

Redmi Note 12PRO 5G teszt

A Xiaomi Redmi modellek általában az ár-érték arányukkal hódítanak, számos hasznos funkciót kínálva alacsonyabb árfekvésben is.

Új nyomtatóanyagokat fejlesztett a Materialise

A 3D nyomtatás egyik leginnovatívabb cége, a belga Materialise három új nyomtatóanyagot mutatott be.

Bemutatkozott a Talgo Avril

A német Siemens és a francia Alstom motorvonatai mellett a hazai gyártójuk, a különleges technikai megoldásairól híres Talgo is szállított járműveket a spanyol AVE hálózatra.

TSR Hobbies katalógus 1981

A szerdai katalógusos napon ezúttal a TSR Hobbies kiadványát osztom meg veletek, ami D&D kiegészítésekkel volt tele.

Trek To Yomi - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Amint belevetettem magam a Trek To Yomi izgalmas világába, azonnal megéreztem a minimalista grafika báját, ami még ezen a kisvasúton is megállja a helyét.

Graffitik leptek el egy budapesti bevásárlóközpontot

Nyár végéig street art fellegvárrá válik az Arena Mall, ugyanis itt látható Tripsánszki Dávid, azaz Tripó válogatott grafikáit bemutató kiállítás.

Beszámoló A hős című nemzetközi konferenciáról

Nagy Hilda két részben számol be a Petőfi Irodalom Múzeum kétnapos nemzetközi Petőfi-konferenciájáról.

Áprilisi olvasási összegzés

Ebben az összefoglaló bejegyzésben egy helyre összegyűjtve láthatjátok, hogy milyen köteteket olvastam áprilisban. Összesen 5 regényt és 4 mesét tudtam sorra keríteni.

Legendás kínai étterem Budapesten: végre kipróbáltuk

Sokan ajánlották ezt a budapesti éttermet, most végre eljutottunk. Nem csalódtunk.

Korea az utcai táncműfajok élvonalában

A k-pop nemzetközi sikere után itt az idő a következő lépésre - ez a streetdance!

Mindenki szeretne itt egy katonai bázist

Egy kis Kelet-Afrikai ország, Dzsibuti stratégiai elhelyezkedéséből kifolyólag úgy döntött, hogy saját magának előnyt kovácsol.

Helen Rappaport: Oroszok Párizsban

Orosz nagyhercegnek lenni a századelőn kiváltságos életet jelentett, és az orosz arisztokrácia ki is élvezte ennek minden előnyét. Azonban jött a forradalom.

Vasárnap koldusai

Csupa egekig magasztaló kritikát olvastam a könyvről, a történet is érdekesnek tűnt, szóval belevágtam. Háááát... Nem mondom, hogy rossz volt, de azért a rengeteg öt csillagos véleménnyel nem tudok egyet érteni.

Tanulságok egy online vállalkozástól

Itt vannak a legfontosabb tanulságok 2023-ból egy online vállalkozástól.

Eperdzsem főzés és jujuba ügyek

A tegnapi napom elég spontán lett, mivel egész mást csináltam végül, mint amit terveztem, de végül is mindent akkor...

Szlovén kirándulás

A tavalyi ausztriai kirándulás után nem volt kérdés, hogy ezt folytatni kell.

Egyre biztosabb hogy idén jön a Lacuna Coil új albuma

A 2019-es Black Anima debütálása óta valósággal lázban ég a Lacuna Coil rajongótábora, a fanok ugyanis szüntelenül ki vannak éhezve az olasz csapat soron következő albumára.

The Obsessed - Gilded Sorrow

Az 1980-ban indult Maryland állambeli The Obsessed is azon csapatok egyike, melyekre rengetegen hivatkoztak már az idők folyamán, mégsem sikerült kikandikálniuk az underground címke alól.

„Inspiráló nap egy mágikus helyen: az Audinál jártam Győrben”

Szellemileg inspiráló napot töltöttem hétfőn Győrben az Audinál. Nagyjából 10 éve voltam a gyárban utoljára, azóta elég sok minden változott, bővült, épült.

Újabb ősállattani gyűjtemény-nyel gazdagodott a Magyar Természettudományi Múzeum

A 2023-as évben több olyan geológiai kutatás is elkezdődött, illetve részben megvalósult, amelyet teljes egészében, vagy részben a Magyar Természettudományi Múzeum finanszírozott.

Bemutatkoztak a horvát Rafale vadászgépek

„Az esemény egyben egy búcsú is volt a szovjet/orosz fejlesztésű MiG-21-től."

A galaktikus Münchausen kalandjai röhögtetnek és fárasztanak

Egy könyv amihez adagolási útmutató szükségeltetik: úgy ORVOSSÁG. Egyébként méreg. Amikor nem röhögtet könnyesre.

Kriminek álcázott dráma

Elvben van gyilkos, rejtély és egy rendőr főszereplő. Hogy lesz ebből családi dráma? Mesélem.

2023-as tavaszi szezon

2023-tól kezdve teljesen megváltozott az életem és ebbe beletartozik már az előző évi December is.

A Liège-i Szent Márton templom

A ma Belgiumban fekvő Liège fontos egyházi központ volt a frank korban. A hét káptalani templom egyike a városközpont feletti hegy oldalába épített Szent Márton.

Bécs 8 legelegánsabb hotelje

Az osztrák főváros hírnevéhez méltó a luxus és a pompa, amihez
ezek a helyek tökéletesen illenek.

A boldogság rejtélye

Soha ne állítsd, hogy megérted teljesen a másik embert, mert csalódás érhet, amikor rájössz, mennyire tévedtél.

Kritika: Furiosa - Történet a Mad Maxből

A harag útja igen magasra tette azt a bizonyos lécet. Vajon mit tud kezdeni vele a Furiosa?

Klippremier: Kittie - One Foot In The Grave

Kevesebb, mint egy hónapot kell várni a kanadai Kittie új albumára, amely „Fire” címmel, június 21-én kerül boltokba.

Mire tombol, aki az IHM által játszott zenére tombol?

– Kicsit sem éreztem hakninak, nem voltak görcsösek, csuda jól szórakoztam! – mondta egy néző, aki a feleségem.

Hetvenkettő

Számoljuk, Zoli, számoljuk. Hetvenkettő volnál, ha volnál.

Mi az ára a traumának?

Moor Mother rémisztő új lemeze a brit kolonializmus mocskába belepusztult afrikai rabszolgák velőtrázó kiáltása.

Radiohead - OK Computer Album Bemutató

„Nagyon fontos a Radioheadnél az érzelmi ”fejlődés „ hiszen a Pablo Honey még egy sokkal pörgősebb anyag volt, és voltak rajta egész vidámnak ható ének témák.”

Új Cavalera-videó kávé mellé

Ráadásul egy eddig nem hallott dalhoz.

Jövő héten érkezik Simone Simons új kislemeze!

A holland pacsirta első önálló korongját teljes egészében a holland virtuóz, Arjen Lucassen babusgatta, aki nemcsak a zeneszerzői feladatok látta, hanem dalszerzőként is keményen kivette a részét, a projekt agytrösztje.

Hogyan kezdtem újra 50 évesen?

Az ilyen fordulópontokon gondolkodik el az ember, hogy az idő olyan gyorsan elszáll, hogy észre sem vesszük. A kérdés az, hogy hogyan élted meg, egyáltalán éltél, vagy csak úgy elvegetáltál.

A székelyekről

„Mert igaz, hogy sem én, sem senki más nem tudja a székelyek hún eredetét okiratilag bebizonyítani, nem is lehetséges, mert azok a vitéz, Európát reszkettető húnok, bizony hártyára írt okmányokat nem hagytak hátra, hisz ők csinálták és nem írták a történelmet.”

A telihold kávézó

A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba.

Egy másféle csillagháború

A Star Wars: Hagyaték egy gigantikus képregénysorozat, amely az Új remény után 137 évvel játszódik...

Anya nyomában

Egy kisfiú eltűnt anyját keresi - mi meg ledöbbenhetünk, Ng milyen képet fest kultúráról és rasszizmusról.

Kalev

Alapvetően mindenki játszani és bizonyítani akart, legfeljebb a hazafias érzelmek különböztetik meg őket.

Ave, Cézár! (2016)

A Coen testvérek minden új filmje méltán vonzza magára a figyelmet.

Filmoholic Podcast: A Nő

A srácok A Nő című filmet veszik górcső alá.

Arra törekszünk, hogy a legzúzósabb számainkat játsszuk el

Állj készen, menj ki és pusztíts! Számunkra ezt jelenti a metalzene és koncertezés - mondta a Megadeth frontembere az MTI-nek.

Kittie: „A változásokat először mindenki utálja”

A The Ex-Man podcastjében nemrég a Kittie mesélt a nu metalról és annak fogadtatásáról - a kanadai csapat sokáig a nu metalon belül alkotott. A lányok 13 év után, június 21-én adják ki új albumukat, „Fire” címmel, amelyről az Eyes Wi

WACKEN METAL BATTLE HUNGARY 2024

Maratoni beszámoló a tehetségkutató döntőjéről.

Szombat reggeli televíziós reklámok

A műholdas televíziók szombat reggeli műsorsávjában sugárzott reklámokból hoztam ezúttal is egy válogatást nektek.

Batman Arkham Origins - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Ma egy kicsit eltérő témával érkezem, ugyanis egy olyan kihívást vállaltam, amit talán kevesen próbálnak ki - a Batman Arkham Origins futtatását egy videókártya nélküli PC-n.

Premier: Kissin' Dynamite - The devil is a woman

Július 5-én jelenik majd meg a banda vadonatúj nagylemeze, amely a Back With A Bang elnevezést kapta. Most pedig befutott a harmadik előfutár az albumról a The Devil Is A Woman című nóta keretén belül.

The Algorithm - Itt a Puscifer új dala

A dal az American Psycho képregénysorozat soundtrackje. Klipje is van, amely természetesen olyan, mint egy képregény.  

Újgenerációs testzene – EBM revival

Hogyan született újjá a 80-as évek brutális tánczenéje?

Cristina Scabbia: „Mélységesen utálom a mesterséges intelligenciát!”

„Biztos vagyok benne, hogy az a kreativitás, amit egy érzelmekkel, lélekkel rendelkező emberi lény tud produkálni, remélhetőleg soha nem lesz összehasonlítható a mesterséges intelligenciával.”

Finy Petra: Almás pite

Neked mi jut eszedbe az almás pitéről? Nekem egy szívmelengető mesekönyv!

Lombkoronák világa

Van pár szerző, akik saját életükön át is megmutatják, mennyire fontosak a fák. E körbe Lowman is csatlakozik.

Traumától a hivatásig

Ha egy traumát feldolgozol, akkor rájössz, hogy az akadály valójában lehetőség.

Minden baj megelőzhető

Tapasztalatból írom le a fenti mondat igazságát, mert életem során már annyi gond és baj jött felém, hogy bátran állíthatom, hogy ez így van. gyelnénk erre.

Vad banda - 1969

Mocskos, véres, erőszakos, de legendás leszámolás az egykorvolt Vadnyugattal.

Kritika: Képzeletbeli barátok

John Krasinski (Hang nélkül) eddigi legszemélyesebb alkotása.

Axie Oh: XoXo - értékelés

Ebben a bejegyzésben a 2023-as Kolibri kiadónál megjelenő Xoxo című kötetről olvashatjátok a véleményemet.

Godoy: Az ablakomon át

„Régebben messziről csodáltam Ares Hidalgót.”

Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2024)

Vasné dr. Tóth Kornélia az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálét megnyitó beszéde 2024. május 11-én a Hatvani Galériában.

Sült paradicsomleves

Ennek a sült paradicsomlevesnek az elkészítése a lehető legegyszerűbb. Ám ízre hatványozottan jobb, mint a hagyományos paradicsomlevesé.

Érkezik a Greenland 2

Gerard Butler katasztrófafilmje újabb fejezetet kap.

1000 film 5 év alatt

Csak 5 film kapott maximális 10/10 pontszámot...