Meglepő felfedezést tettek a kutatók.
Ezúttal a játékok közül a Star Trekes vonal kerül a középpontba néhány katalógus segítségével.
Egyensúlyozni szép és nehéz érzések között: számomra ezt jelenti anyának lenni. A május az anyás könyveké a blogon.
Az ausztrál versenyző látszólag rájött Miamiban a titokra, mert a sprintidőmérős negyedik helyét követően a sprintversenyen is ugyanebben a pozícióban tudott végezni, és bátran tartotta maga mögött Carlos Sainz Ferrari autóját.
Az NB I-es találkozón a DVSC ellen (5-1) Myenty Abena, a Ferencváros szuriname-i játékosa, noha védőként játszik, két gólt is szerzett, jelentős mértékben hozzájárulva csapata nagy sikeréhez.
Egy fiú, akinek hiányzott a kórus és egy lány, aki csatlakozott a focicsapathoz, aminek egy karnagy is tagja volt
Szubjektív Top 5-ös lista feltörekvő előadók közül a 2024-es Kikeltető felhozatalából.
Az arcok világa – A világok arcai címmel nyílt kiállítás Kardos Tamás fényképeiből.
A zenekar ez idáig a Wounded Heart és a Coven Garden című nótákat mutatta be előzetes gyanánt, melyekhez most a Subversive című szerzemény csatlakozott.
Dario Argento filmje a műfaj legjobb alkotásai közül is kiemelkedik intenzív képi - és hangélményeinek köszönhetően.
A fesztivál lengyel vendégének is feltettünk néhány kérdést e-mailben. Az interjút Bayer Antal készítette.
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára biztosít lehetőséget energetikai tanácsadási szolgáltatások igénybevételére, vissza nem térintendő támogatással, ennek maximális összege több mint 3 millió forint.
A játékosításban az a különleges, hogy bármilyen munkafolyamatba belecsempészhetőek az elemei. Ahhoz viszont, hogy ezek az elemek ne hassanak idegennek, elengedhetetlen az a kreativitás és hozzáértés, ami valóban képes lehet előcsalogatni a gyerekkorunkból ismert játékos-ént, aki a mindennapi mókuskereket egy lépéssel hátrébbról, a kapcsolódásra nyitottan tudja majd szemlélni.
A megoldásokat a hozzászóládsok közt várom.
A Beyond the Depth két új területtel bővíti lehetőségeinket, ahol álmaink parkját építhetjük meg, emellett új attrakciók és több mint 250 új díszítőelem áll rendelkezésre, amelyek segítségével egységesíthetjük parkunk megjelenését.
A műholdas televíziózással a rajzfilmek és érdekes műsorok mellett különleges reklámokat is láthattunk szombatonként.
Mit tanulhatunk híres nők életéből? Egy olasz könyvötletben láthatjuk, hogy lesz az életrajz mesévé. Szép portrékkal.
Bielefeld, 1914. A Meister család vállalkozása virágzik, a sütőpor hatalmas sikert arat. Julius, a cégalapító fia ledoktorált kémiából, és át akarja venni a cég irányítását, de előtte még feleségül akarja venni Lottét, a nagy szerelmét.
Emily Blunt és Ryan Gosling akcióvígjátéka számtalan remek akciójelenettel szolgál egy kissé unalmas sztoriban.
Shepherd bekeményít és gyilkolni kezd - legalábbis ebben a sikerregény adaptációban. Egyszer jópofa, ha hagyod neki.
Ismét itt a 20+2 összeállítás, egy csomó remek akciós termékkel.
Míg Kínában a Ferrariak nem voltak annyira versenyképesek, addig Miamiban újra ők tűnnek a Red Bull fő kihívóinak, amit a kvalifikáción is alátámasztottak.
Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el. Tabár Istvánt életműdíjjal, Eötvös Pétert posztumusz díjjal tüntették ki.
Jó ötletnek látszott, bár nem az lett belőle, de megnéztem a nálunk negyven éve folyamatosan játszott Játszd újra, Sam!-et a Pesti Színházban.
A zenei szabadságot, improvizációt és minőségi zenét fókuszba állító projekt május 7-én a Budapest Parkban különleges esttel készül.
Nem feltétlenül ezek a legeslegjobb dalok, de jó dalok, amelyeknek a szerzősége elvész. Mint a népdal, nem azért, mert szájról szájra terjed, hanem mert senki nem a szerzőre gondol, amikor énekli, hanem azt hiszi, hogy ez valahogy benne volt a levegőben.
Nem mindig volt olyan népszerű ez a negyed, mint ma, sőt egy időben egyenesen jobb volt messzire elkerülni.
Új-Zéland déli szigetének újabb gyöngyszeme.
Zahár Fannival beszélgettünk, akinek fuvola- és szaxofonjátékát a legkülönbözőbb magyar és külföldi zenékben hallhattuk.
A hetemet egyértelműen az koronázta meg, amikor megpróbáltam jegyet vásárolni Billie Eilish újonnan megjelenő Hit Me Hard and Soft albumához kapcsolódó világkörüli turnéjára.
A zwollei Szent Mihály templom
Nedves törlőkendő vagy WC-papír?
Ezért leopárdmintás a bengáli macska bundája
Star Trek katalógusok
Anyaságom, a mélyből a felszínre
Ricciardót figyelmeztették: Ez a jövőjéért folytatott küzdelem
Egy Fradi-védő, aki már 20 éve a csapat tagja, most megduplázta teljesítményét az NB I-ben
„Mert a zene az kell” – egy közgazdasági egyetemen is
Kikeltető 2024 TOP 5
Kardos Tamás - Az arcok világa - A világok arcai
Új kislemezt publikált az Ancient Settlers
Sóhajok (1977)
Interjú a fesztivál előtt: Michał Śledziński
Elindult az MGFÜ Energetikai Tanácsadási Voucher Program
Így játékosíts a hatékonyabb folyamatokért!
Sötét lép!
Sakkfeladat - amatőröknek
A Park Beyond friss DLC-je víz alatti kalandokat kínál
Szombat reggeli televíziós reklámok #2
Életrajzi mesék
Eva-Maria Bast: A cukor illata
Látványos de unalmas: A kaszkadőr
A romantika szerző bekeményít
20+2 akciós kínai kütyü május második hetére
Sainz: A harmadik hely után minden kör izgalmas kihívást jelentett ezen a pályán
Azariah, Beton.Hofi és Pogány Induló is az idei Artisjus díjazottak között
Első század mobil előtt
Tizenötödik születésnapját ünnepli a Random Trip
Gazdátlan dalok
9 érdekesség Barcelona legbohémabb negyedéről
Húsvéti szünet Canterbury-ben
Ha elkap a flow, az gerjeszti az energiát
Hit Me Hard and Soft turné
Kihozták a maximumot
AztaQ’24 zsűri: Andrásik Remo
18+ Bombanők a Bermuda-háromszögben
Így találd meg újra a boldogságodat!
A szöuli művészeti szcéna
"Nem csak jó fényképész, valódi művész.”
Kedvezményes jegyárak több mint 30 budapesti Live Nation koncertre
Miquèu Montanaro és João Pedro Teixeira turnéjának egyik budapesti állomása
Többmilliárd Intel- és AMD-processzor van veszélyben
ASUS TUF DASH F15 Teszt
Isaszegtől Máriabesnyőig
Daniel Kraus: Bálnahullás
A Butterbros nyerte a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatót
Az Estudiantes nyerte a Copa de la Liga Profesionalt
Fiatalok értékesítéséből finanszírozná a nyári erősítést a Juve
Semana Santa Sevillában
A ceglédi Kenyérváró-hegy
Miért nem akart Szent László király lenni?
Több szempontból történelmi feljutás
Ez volt aztán a lóversenyünnep
A hamburgi Nemzetközi Tengerészeti Múzeum
Vidám kincsvadászat
Magyar Scrapbook Nap lesz május 11-én, szombaton
Epres rétes
Töltött káposzta sonkalében főzve
Új-zélandi kalandok egy kis maori konyhával
Interjú fesztivál előtt:Vinz Schwarzbauer
Howard Carter: Tut-ankh-Amen koporsója és múmiája
Pest Megyei Piros: Őrbottyántól Rádig
Húsvéti szünet Canterbury-ben
Helga Weiss - Helga naplója
Pauline Mai: A szerelem almazöld
Réz és arany
Változik a migrációs hozzáállás Európában?
A magyarnál csak a spanyol belviszony iszonytatóbb
Cukiság cicával
Matchbox Coffee Cruiser Pack IV
Jurassic Newsworld: Káosz-elméletek és figurahírek
Nem tizenegyedik, első
A legméltóbb alkalommal szakadt ki az óbudai gólzsák
Lelki oka lehet, ha egy anyacica ilyet tesz a kicsinyeivel
Lásd meg azt a sok szépséget magad körül, ami mindennap körülvesz téged
Csak a gyűlölet?
A Bor-erdő rejtélyei
18+ Vigyázz, mert halálra sokkol a telefon!
Hogyan legyél latin szerető?
Nézz bele a Lollapalooza dokumentumfilm-sorozatba!
Black metalra legfeljebb nyomokban lelhetünk
Valóra vált álom: Így hódította meg Somló Tamás fia Európát
Az ipari tervezéshez fejlesztett mesterségesintelligencia-asszisztenst a Siemens
Apple Vision Pro
Ezt jelenti a macskák jellegzetes mozdulata
Hermész Triszmegisztosz
Allegri: „ A következő meccsre kell koncentrálnunk”
Vidéki fellegvárak vidám vasárnapja: 3–1-gyel bajnok a Nyíregyháza és a Békéscsaba
A múmia
Jade
A koreai háború (második rész)
Szilágyi Arabella titokteli élete II. – Út az Operaházig