Michael Jackson feltámad, Slash pedig szólóban érkezik az Arénába
Az olyan világsztárokkal kapcsolatban, akik váratlanul és minden különösebb előjel nélkül vesztik életüket, sokan hajlamosak összeesküvés-elméleteket gyártani. Például, hogy az illető nem is halt meg, csak megrendezte a halálát, hogy aztán egy lakatlan szigeten, háborítatlanul élhesse tovább az életét. Hát, ha netán ez Michael Jackson esetében így is lenne, egyelőre nem hallat magáról, viszont a világ egyik legismertebb újcirkusz-társulata, a Cirque du Soleil olyan pazar előadással bizonyítja a pop királyának halhatatlanságát, hogy ezt látva még a maximalizmusáról híres énekes így megnyalná mind a 10 ujját.
Michael Jackson: The Immortal
A jó hír az, hogy a Michael Jackson: The Immortal című monumentális show-t a hazai közönség kétszer is, február 5-én és 6-án láthatja a BudapestArénában. A tavaly októberben európai turnéra indult produkció a világ egyik legkeresettebb társulatától megszokott módon profi akrobatákból és táncosokból álló csapattal, gigantikus díszlettel és lenyűgöző vizuális megoldásokkal érkezik Budapestre. A tortán a habot Michael Jackson évtizedeken és generációkon át ható dalai és nem utolsósorban zseniális koreográfiái jelentik, amelyek közül a legnagyobb slágereket és legjellegzetesebb mozdulatokat valószínűleg még azok is ismerik, akik nem kifejezetten rajonganak az énekesért. Arra már most fogadni mernénk, hogy a Thriller, a Billie Jean, a Beat It és a Black or White biztosan elhangzik majd az Arénában, a jól ismert tánclépések közül pedig egy olyan sem marad ki, amely az évtizedek során Michael Jackson védjegyévé vált.
A több mint 60 táncost, zenészt és artistát felvonultató show-t író-rendezőként egyébként az a Jamie King jegyzi, aki korábban olyan sztárokkal dolgozott, mint például Madonna, Rihanna, Christina Aguilera vagy George Michael. A társulat a hírek szerint fantasztikus mesebirodalmat varázsol a színpadra, amellyel egyszerre tiszteleg Michael Jackson előtt és örökíti tovább azokat az üzeneteket, amelyeket az elmúlt évtizedek kétségtelenül legnagyobb világsztárja fontosnak tartott. Fanoknak és érdeklődőknek egyaránt erősen ajánlott.
Slash a Guns N' Roses nélkül is menő
A február másik világsztárja a Guns N' Roses egykori gitárosa, Slash, aki köszöni szépen, a Guns nélkül is jól van, és második szólóalbumát mutatja be az Arénában. Az extravagáns külsejű zenész, akit a Time magazin közvélemény-kutatásán csak Jimi Hendrix előzött meg a világ legjobb gitárosainak rangsorában, bevallása szerint most érzi csak igazán nyeregben magát. Úgyhogy aki Guns N' Roses- emlékkoncertet vár tőle, az gyorsan felejtse el – bár a bulin talán megajándékoz bennünket egy-két nosztalgikus gitármenettel is.
A zenekarból való kiválása óta a zenész egyébként rengeteg ismert előadóval dolgozott együtt – többek közt Michael Jacksonnal, Stevie Wonderrel vagy éppen a filmrendező Quentin Tarantinóval –, a Velvet Revolver tagjaként pedig egy Grammy-t is bezsebelhetett. Második szólóalbumát az énekes-dalszerző Myles Kennedy és a The Conspirators közreműködésével készítette el, akik az Arénába is elkísérik. Hajzuhatag, napszemüveg, szájból hanyagul kilógó cigi és örömzene: ezek biztosan adottak lesznek a február 7-i koncerten.
Az LGT triplakoncerttel ad ráadást
A rock egyik nagyöregjének számító Slash szinte csak zöldfülűnek tűnik a BudapestArénában február 15-16-17-én triplakoncertet adó Locomotiv GT mellett: az 1971-ben megalakult zenekar nem csak műfajteremtő volt itthon, de ők az egyik első olyan magyar banda, amely igen szép külföldi sikereket könyvelhetett el.
A Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János és Solti János alkotta formáció legutóbb a Nyugati pályaudvaron, illetve a Szigeten lépett együtt színpadra, így hagyományos koncerthelyszínen gyakorlatilag közel 30 éve nem zenéltek ebben a felállásban. Az LGT egyike azoknak a zenekaroknak, akik több generáción át voltak kedvencek, és akiknek ismertebb dalait sokszor a mai tizen- és huszonévesek is kívülről fújják. Ringasd el magad, Álomarcú lány, Mindenki másképp csinálja – nem csak nosztalgiázóknak!