Szervác, Imola
12 °C
18 °C

Csökkentse vállalkozása energiaköltségeit!

2014.03.27. 12:17 Módosítva: 2014.03.27. 15:41
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Az MVM Partner ZRt. ”A vállalkozások energiatudatosságáért" címmel 2014 januárjában pályázatot hirdetett a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A pályázat lezárására egy díjátadóval egybekötött konferencia és szakmai kiállítás keretében kerül sor 2014. május 14-én a budapesti Öbölház Rendezvényközpontban. A szervezők ingyenes energetikai tanácsadással és egész napos szakmai előadásokkal várják mindazon cégek és vállalkozások képviselőit, amelyek csökkenteni szeretnék energiaköltségeiket.

2014. január 6-án indult útjára az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. energiakereskedő leányvállalata, az MVM Partner ZRt. egyedülálló pályázata, amelynek elsődleges célja az volt, hogy olyan vállalkozásokat találjanak és mutassanak be, amelyek a mindennapi működésük során törekednek az energiahatékonyságra. A pályázattal az MVM Partner ZRt. – mint az egyik legnagyobb hazai tulajdonú energiakereskedő cég – arra hívta fel a figyelmet, hogy egy vállalkozás akár nagyobb beruházás nélkül is jelentősen csökkentheti energiaköltségeit. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a hazai vállalkozások esetében az energiatudatosság még nem elsődleges szempont, pedig sokszor kis odafigyeléssel is jelentős eredmények érhetőek el az energiaköltségek csökkentésében. A szakértők egyetértenek abban, hogy az energiatudatos, energiahatékony működés révén – a környezetvédelmi szempontokon túl – elérhető költségcsökkentés javítja az adott vállalkozás versenyképességét.

A pályázat 2014. március 31-én zárult, és több száz mikro-, kis- és középvállalkozás mutatta be energiafelhasználása csökkentését célzó intézkedéseit és beruházásait. Az eredményhirdetésre az MVM Partner „A vállalkozások energiatudatosságáért” elnevezésű konferenciáján kerül sor. Különböző méretű és profilú cégek más és más intézkedésekkel pályáztak: volt, aki azzal, hogy vállalkozása hagyományos izzóit energiatakarékos fényforrásokra cserélte, de akadt olyan pályázó is, aki fűtés korszerűsítéssel vagy a vállalkozásnál felszerelt napelemekkel pályázott. Az értékelés során a szakmai zsűri nem csupán a beruházás nagyságát veszi figyelembe, nagy hangsúlyt kap az energiahatékony működésnek köszönhetően elért költségcsökkentés is.

Az egész napos szakmai rendezvényen több energetikai kérdés mellett szó lesz a szabad villamosenergia-kereskedő váltás lehetőségéről is, amellyel kapcsolatban a magyar vállalkozások még mindig kevés információval rendelkeznek.

"A hazai egyéni vállalkozók, valamint a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára is adott a szabad villamosenergia-kereskedő váltás lehetősége, csakúgy, mint a nagy üzleti, vagy az intézményi felhasználók esetében. A cégek jelentős éves megtakarítást érhetnek el, amennyiben felülvizsgálják aktuális szerződésüket és olyan energiakereskedőt választanak, amely villamosenergia-felhasználási szokásaiknak megfelelő szolgáltatás nyújt." – hangsúlyozza Major György, az MVM Partner ZRt. értékesítési vezérigazgató-helyettese.

A konferencián természetesen fontos szerepet kap azon lehetőségek, megoldások és intézkedések részletes bemutatása, amelyek révén egy vállalkozás érezhetően csökkenteni tudja villamosenergia-költségeit.

"Feltett szándékunk, hogy minden érdeklődő vállalkozónak segítsünk, hogy csökkenteni tudja energiafelhasználását, és így növelhesse versenyképességét. Számtalan energetikai auditot végeztünk már el a lehető legkülönbözőbb profilú cégek számára, így széleskörű tapasztalatainkra támaszkodva elmondhatjuk, hogy minden vállalkozás számára van a gyakorlatban is jól hasznosítható energetikai tanácsunk." – teszi hozzá Pénzes László, az MVM Partner ZRt. műszaki támogatás osztályvezetője.

Az eseményen résztvevőknek lehetőségük lesz személyesen is konzultálni az MVM Partner ZRt. szakértőivel, akiknek feltehetik kérdéseiket a különböző energia- és költséghatékony működést segítő szolgáltatásokról, azok gyakorlati hasznosságáról. A szakértők – a rendelkezésükre álló információik alapján – részletesen beszámolnak az adott vállalkozásnál felmerülő lehetséges veszteségpontokról, valamint a problémák költséghatékony megoldásáról is. Az ingyenes konzultációs lehetőség mellett szakmai kiállítók és energiatudatosan működő vállalkozások mutatják be energiahatékonyságot javító tevékenységüket.

A legfontosabb tudnivalók az MVM Partner „A vállalkozások energiatudatosságáért” Konferenciáról:

Mikor?

2014. május 14-én, szerdán, 10 órától 16 óráig.

Hol?

Budapesten az Öbölház Rendezvényközpontban a Kopaszi gátnál (Rákóczi híd budai hídfőnél).

Kinek?

A rendezvényen bárki részt vehet, aki számára fontos az energiahatékony működés és az így elérhető költségcsökkenés. A részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Hol lehet regisztrálni?

Regisztrálni az energiatudatossag.mvmp.hu oldalon lehet a Konferencia menüpont alatt.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.