Számít a segítség! KÖSZ! Program
A Kontúr Egyesület 2013-ban indította el az iskolai közösségi szolgálatra érzékenyítő programját. Az egyesület elnöke Balog-Urbanovszky Zsuzsanna korábban családgondozóként dolgozott a Hős utcában, amely Budapesten egy közel ezer fős szegregátum.Egy évvel később megrendezték itt az első alkotótáborukat. Ma már közösségi szolgálatos diákokkal együtt dolgoznak ezen a projekten, amihez 2015-ben a KÖSZ! Program nyújtott támogatást. A KÖSZ! Program célja az iskolai közösségi szolgálat teljesítésének segítése, amely 2016-tól az érettségi feltétele a középiskolákban.
„Többen dolgoztunk a X. kerületben vagy környékén, jól ismertük ezt a városrészt és az előítéleteket az ott élőkkel szemben. Szerettünk volna ezen változtatni.” - mesél a kezdetekről Zsuzsa. Tevékenységük fontos eleme mind a mai napig, hogy szabadidős programokat szerveznek gyerekeknek: kirándulást, sportfoglalkozást, alkotótábort. Hiszen az itt élőknek egyáltalán nincs lehetősége, hogy kimozduljanak a területről és eljussanak hasonló programokra. A környékbeli fiatalok erősen hátrányos helyzetűek. Sok a kábítószerfüggő, kallódó fiatal, jellemzőek az önkényes lakásfoglalások, a munkanélküliség, prostitúció. A kezdeményezésbe bevonták a Szociális Cirkuszt is, akik megismertették a gyerekekkel a zsonglőreszközök használatát. Későbbi cél, hogy a Hős utcai gyerekek meg tudják magukat mutatni – akár előadásokkal, szerepléssel –, ők miben jók és, hogy igen: a Hős utcai gyerek is lehet valamiben tehetséges. Most már a kicsik szülei is lejárnak az alkalmakra. „Nagyon érdekes látni, hogy a közösség önvédelmi mechanizmusa abszolút egészségesen működik. Ha olyasmit észlelnek, ami nem oda való, azonnal lépnek.”- számol be a Kontúr Egyesület elnöke a jól érzékelhető változásokról.
És hogy mit tesznek mindehhez hozzá a közösségi szolgálatos diákok? Zsuzsa szerint nagyon is sokat. A diákok elsősorban a lebonyolítást segítik. „Volt, hogy ők fociztak a kicsikkel. És amikor megjelentek idősebb helyi fiatalok ők is beálltak. A diákoknak könnyebb volt megszólítani a korban hozzájuk közelállókat és ezzel sokat tettek a projekt sikeréért.”
A rendezett családi és anyagi körülmények közül érkező középiskolás diákok itt megtapasztalják, hogy a fogyasztói társadalomra jellemző „én kérek” helyett milyen az, amikor ők adnak, amikor ők tesznek valamit másokért. Eleinte tartanak az új helyzettől, de aztán belejönnek. És ezzel párhuzamosankinyílik számukra a világ, és társadalmi problémákra láthatnak rá azáltal, hogy belehelyezkednek az ott élők helyzetébe. A szolidaritás és az alázat mindnyájunkban nő az élmények hatására.
A KÖSZ! Program 2015-ben is várja a civil szervezetek pályázatait. Bővebb információ: www.kozossegi.ujeuropaalapitvany.hu.