Húsbavágó téma: egészség és biztosítás a munkahelyeken

2017.11.27. 15:14 Módosítva: 2017.11.27. 15:14
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Ahány ház, annyi szokás, ahány vállalkozás, annyi megoldás. A dolgozók orvoshoz, szakrendelőbe, munkaidőben való eljutása a mai napig problémás kérdés, ezért annak jártunk utána, hogy a különböző méretű, illetve felépítésű hazai cégek miként teszik lehetővé, hogy az ember elugorhasson egy orvosi kontrollra. A merítésben egy 40 fős piackutató, egy több száz embert foglalkoztató informatikai nagyvállalat, illetve egy HR tanácsadó és fejvadász cég szerepel.

„Főnök, holnap otthonról dolgoznék, ha nem probléma!” – ez a munkahelyeken gyakran elhangzó mondat egyre több esetben rendezett viszonyokon alapul, hiszen a home office a munkaadó és az alkalmazott dolgát is megkönnyíti. A cégekkel való beszélgetések érdekes módon arra is rávilágítottak, hogy a távmunka szinte minden esetben annak a lehetővé tétele (is), hogy a dolgozó kényszerű szabadság kivétele nélkül intézhesse el ügyes-bajos, például egészségügyi jellegű dolgait.

Csak szabadságot ne kelljen kivenniük

„Az a lehető legrosszabb megoldás, ha arra kényszerülnek a dolgozók, hogy szabadságot kell kivenniük” - avat be a magyar tulajdonú piackutató cég, a BellResearch Kft. ügyvezetője a cég életének részleteibe. Pintér Éva szerint a távmunkát azért is tették hivatalos munkavégzési formává a cégnél, hogy az alkalmazottak az irodába jutást megspórolva mehessenek el a lakhelyükhöz közeli rendelőbe, vagy szakorvoshoz. Persze a cég elvárja tőlük, hogy a felettesek tudják, mikor lesznek elérhetők és mikor nem, de ha ez teljesült, akkor nincsenek kellemetlen helyzetek, hanem csak tiszta viszonyok.

Amikor azt firtattuk, hogy milyen sztorik történtek már meg a cég életében, akkor egy meglepő, de egyben teljesen életszerű listát kaptunk a cégvezetőtől. A dolgozók élő emberek a saját (adott esetben egészségügyi) problémáikkal, akik nem csak egy orvosi látogatás, hanem egy migrénes roham, hasmenés, lumbágó, menstruációs fájdalmak miatt veszik igénybe az otthonról dolgozás lehetőségét, de már olyan is akadt, aki az éppen futó „babaprojekt” miatt maradt otthon.

A cég bővülésével, az alkalmazottak élethelyzetének, korának változásával, az egyre több gyermekáldás miatt gyakrabban merül fel az egészségügyi ellátás rendezése, ami praktikum mellett presztízs szempontból sem lenne utolsó. A toborzás során ugyanis egyre több jelölt érdeklődik a cafetéria rendszer egészségügyi ellátási részeiről, bár jelenleg legtöbb esetben az kérdez erre rá, akik nagyobb vállalattól érkezik.

iroda

Jelentős megtartó erő

Az informatikai és pénzügyi területre szakosodott Human Priority Kft. ügyvezetője szerint a távmunka, illetve a munkaidő lecsúsztatás a két tipikus eszköz, amit a közepes méretű cégek alkalmaznak. Pulay Gellért ügyvezető a saját vállalkozásuk kapcsán is ebben látja a megoldást, de a fejvadászat és HR tanácsadás területén működő cég szakemberei szerint még mindig a bér az első számú szempont egy új állás kiválasztásában.

Gellért úgy tapasztalja, hogy az egészségügyi, biztosítási csomagok elsősorban a magasan kvalifikált, és/vagy hiányszakmában dolgozó szakemberek esetében merül fel igényként, ott azonban igen nagy súllyal esik latba annak megléte, vagy hiánya. Gyakori probléma ugyanakkor, hogy munkahely váltáskor a jelöltek nem tudják fizetési igényben, azaz pénzben kifejezni egy-egy ilyen ellátási rendszer meglétét.

„A munkaerő megtartásában jelenleg sokkal nagyobb szerepe van egy ilyen csomagnak, illetve komoly presztízsértékkel is bír, hiszen arról mindenki szívesen beszél, hogy olyan helyen dolgozik, ahol nem kell törődnie az orvosi ellátással – legalább olyan fontos tétel ez, mint a céges autó”, teszi teljessé a képet a Human Priority ügyvezetője.

Kulcsemberekre szabott rendszer

A magyar piac legjelentősebb informatikai vállalata, a közel 400 főt foglalkoztató 4iG a saját Kulcsember programjával biztosítja, hogy a legfontosabb szakemberek fittek és egészségesek maradjanak. Hegedűs Judit, a cégcsoport operatív vezérigazgató-helyettese elsősorban a megelőzésben, a rendszeres szűrőprogramokban, illetve az alkalmazottak egészségtudatosságának fejlesztésében hisz és a cég is erre törekszik.

Mint mondja: „egy kulcsjelentőségű szakember egészségügyi okokból való kiesése összességében többe kerül a vállaltnak, mint a rendszeres szűrés és ellátás, ezért is döntöttünk a Kulcsember program elindítása mellett”. A Generali Company Care szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítását 70 szakember részére biztosítjuk, akiket az adott ágazat, vagy leányvállalat vezetői egy előzetesen felállított szempontrendszer alapján javasolnak. Ők azok, akik olyan kompetenciával, szaktudással, jelentőséggel bírnak, vagy olyan nagy horderejű projekteket vezetnek, amelyek nem nagyon „tűrik”, hogy hosszabb időre kiessenek a munkából. A csomagba tartozó biztosítás keretein belül a munkatársak alap orvosi ellátásban részesülnek, szakrendelésekre mehetnek, ahova időpontra érkeznek, azaz sorban állás, várakozás nélkül bejutnak.

Judit hangsúlyozza, hogy az ellátás, a szakemberek idejének megkímélése, a kínos, hálapénzes szituációk elkerülése mellett a program legfontosabb mozgatórugója továbbra is az egészségtudat formálása. Annak elérése, hogy a szakemberek maguk is törekedjenek a testük, kondíciójuk karban tartására, és felismerjék, hogy az egészségük a legnagyobb kincs.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Külföld
Újabb részletek derültek ki a rémhalról, amit először észleltek felszín közelében

Újabb részletek derültek ki a rémhalról, amit először észleltek felszín közelében

Egy természetvédelmi szervezet figyelt fel először a ritka jelenségre.

9 perce

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.

február 8., 07:24

  • FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.

február 8., 06:02

  • Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!

február 8., 06:03

  • FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

február 8., 10:20

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.

február 8., 06:30

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45



Bezárás