ELTE MBA – A legjobb helyen jársz!

2018.01.22. 13:04 Módosítva: 2018.01.23. 10:09
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Az ELTE, az ország első egyeteme a legnépszerűbb üzleti szakok széles választékát kínálja a leendő hallgatóknak úgy alap-, mint mesterképzésben. Az MBA mesterszak különösen érdekes lehet azok számára, akik az üzleti életben dolgoznak – őket egy országosan egyedülálló képzési koncepció és oktatói gárda várja.

Az ELTE jelentős képzésfejlesztési programot kezdett a gazdaságtudományi képzési területen, amely 2018 szeptemberétől már tízféle alapszak és kilencféle mesterszak indítását jelenti.

A három üzleti jellegű mesterszak, a vezetés és szervezés, a pénzügy, valamint a számvitel mesterszakok, nappali és részidős formában futnak. Az exkluzív ELTE MBA mesterszak részidős változatban indul.

Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete a 2018-as Educatio Szakkiállításon és Vásáron is bemutatta képzéseit
Az ELTE Gazdálkodástudományi Intézete a 2018-as Educatio Szakkiállításon és Vásáron is bemutatta képzéseit

Az MBA képzések a 90-es évek elején jelentek meg hazánkban. A rendszerváltást követően modernizálódott a gazdaság, fejlődött az üzleti élet. Hiány volt magabiztos „üzletemberekből”, sokan látták maguk előtt a vállalati előrelépés lehetőségét. Ehhez viszont képezniük kellett magukat. A gazdasági világválság után újra pörgés vette kezdetét, hazai viszonylatban is bővülés érezhető az üzleti szektorban – van tehát miért tanulni.

Mit kell tudni az MBA képzésről?

A többi mesterszakhoz hasonlóan az MBA-k is kétévesek, 120 kreditesek. El kell választanunk a nappali és a levelező MBA-ket. A nappali inkább hasonlít egy hagyományos üzleti irányultságú közgazdász mesterképzésre. A levelezőre úgy is gondolhatunk, mint egy „már gyakorló menedzsereknek szóló exkluzív üzleti képzésre”, amelyen a hallgatói korosztály gerince inkább a 25-45 éves korosztályból kerül ki.Ilyen az ELTE MBA is.

Szemben a többi hazai mesterszakkal, MBA képzésre nem lehet közvetlenül az alapszakok után belépni, csak legalább hároméves szakmai tapasztalat utánviszont nem csak gazdasági alapdiplomával rendelkező hallgatóságra épít a szak, hanem mérnököket, jogászokat, orvosokat stb. is várnak.

Mik az ELTE MBA specialitásai?

Szakmai oldalról az ELTE MBA menedzsment, pénzügy, valamint marketing specializációkat kínál. A képzés magyar nyelven folyik, és teljes egészében szombati napokon is végezhető, bár az előadások akár pénteken is meghallgathatók. Az előadások mellett az MBA-sek kiscsoportos gyakorlatokon, konzultációkon vesznek részt, a képzés meghívott vállalati szakemberekkel és választhatóként Summer University programmal is színesített. Az ország legnagyobb tapasztalatú MBA-s oktatói gárdájával a háttérben a legjobb helyen jársz tehát, ha piacképes üzleti irányultságú egyetemi diplomát szeretnél!

színes logó hatter nelkül.png

További tájékoztatás a gti.elte.hu oldalon található.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.