Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng
2019.10.11. 12:20 Módosítva: 2019.10.14. 13:13
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Szimfonikus dokumentumfilm a Budafoki Dohnányi Zenekarról és Hollerung Gáborról

A BDZ és Hollerung Gábor közös életéről, hétköznapjairól, küzdelmeiről, csodáiról, zeneiségéről szóló szimfonikus dokumentumfilmjében Sólyom András a kulisszák mögé kalauzolja a nézőt.  Oda, ahol a zenészek, az irodisták, a “főnök” emberként is megjelenik. Az ismert és elismert operatőr, rendező – aki egyben a film társproducere is a BDZ-vel karöltve – Élő Nóra, a zenekar mecénásának felkérésére és ötlete nyomán kezdett el forgatni próbákon, koncerteken 2018 áprilisában, a zenekar 25 éves születésnapjának apropóján. Rengeteg felvétel készült, András pedig a zenekar „foglya” lett. Több mint egy éven át velük élt, lélegzett, utazott, ugyanazt a próbajelenetet vagy akár koncertjelenetet több kameraállásból, több nekifutással is rögzítette, célzottan, tervezetten beszélgetett zenészekkel, szervezőkkel, és a végén, hosszú, fáradalmas munkával összeállított a sok nyersanyagból egy pörgős, lendületes, izgalmas filmet.

Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos formában léphetünk közönségünk elé! Bízunk benne, hogy aki megnézi a filmet, az még jobban megérzi, megérti majd a BDZ jelenséget, a BDZ-örömzenélés titkát.

– nyilatkozta Czingráber Eszter, a BDZ kommunikációs vezetője.

A film készítése során Sólyom András beszéltetett sok közreműködőt. Most őt kértük meg néhány, a filmmel, a zenekarral, saját élményeivel kapcsolatos gondolatának megosztására.

Itt egy ragyogó zenekar és Hollerung Gábor imádnivaló karmester, készítsünk róluk filmet, mondta nekem Élő Nóra, a Budafoki Dohnányi Zenekar lelkes támogatója 2018 tavaszán. Törekedjünk a tárgyilagosságra, ahogy a híradós anyagok ezt megkísérlik? Kövessük a zenekart koncertről koncertre és mértéktartóan tudósítsunk? Vagy a mindenkori álmom szerint, olyan legyen a film, amely vallomásos-személyes, amiből kiderül, hogy a világ aktuálisan szemrevételezett töredékét milyennek látom? Igen, igen, legyen ez! És derüljön ki, miért lesz jó annak, aki ezt a filmet látja? Hát persze! Több mint 25 éves a zenekar, sokak számára ismert és szeretett. Érdeklődés övezi. Óriási a felelősség!

Hipp-hopp, eltelt másfél év. Kész a film. Középpontjában Hollerung Gábor áll, a művészeti vezető, aki senki előtt sem titkolja a szenvedélyét, a zene szeretetét. Kifogyhatatlan energiával magyarázza a zeneműveket a publikumnak és a muzsikusainak egyaránt. És aki hallja, újból és újból megerősítheti magában, hogy a zene szeretete az emberi élet legnagyobb ajándéka, amiből ki-ki annyit kaphat, amennyinek a felfogására képes.

980x670

Próbákon, koncerteken forgattunk és mindig nagyon-nagyon közel a muzsikusokhoz. Azt hiszem, ez fontos. Mert így lehetőséget teremtettünk arra, hogy személyiségeket ismerjünk meg, akik az átlagos koncertlátogató számára arctalanok, névtelenek maradnak. Néhányan közülük riportban is megszólalnak és a zenekari munkáról, egyéni nehézségeikről beszélnek. Ezek rövid, pörgős riportok, mert így rímelnek arra a felfokozott ritmusra, amelyben a koncertek és a próbák igen-igen sűrűn követik egymást.  Nem volt nehéz arra az elhatározásra jutni, hogy a koncertekből is csak rövidke részleteket mutatunk, hiszen az élőben megszólaló zenével nem tudunk és nem is szeretnénk versenyezni. Itt a filmben más a fontos: a felkészülés. Ha egy próbán még nem sikerül valami, közösen végig kell gondolni a technikai nehézségeket, hiszen mindenki tudja: az ördög a részletekben rejlik. És ebből a karmester nem engedhet. Ez a felkészülés legfontosabb része. Az adott pillanatban teljesíthető maximumot kell elvárnia a muzsikusaitól.

Hogy próbál a Budafoki Dohnányi Zenekar és Hollerung Gábor? A karmesternek diktátornak kell lennie? Minden kérdésben magányosan dönt? Tényleg mindent ő tud a legjobban? A filmben válaszokat kapunk ezekre a kérdésekre és sok más dilemmára is. A mozgókép varázslatos képességének köszönhetően pedig időben és térben akadálytalanul, megfigyelőként ott lehetünk jelen, ahol akarunk.

Sólyom Andrással, zenészekkel, Hollerung Gáborral és a BDZ-mecénás Élő Nórával is találkozhat az, aki november 9-én 15.30 órakor ellátogat a premierre az Uránia moziba. A vetítést az alkotókkal és néhány érintettel folytatott beszélgetés követi a moziterem színpadán.  Aki esetleg nem jut be a premierre, vagy akit annyira lenyűgöz a film, hogy újra megnézné, az jegyezze föl magának a következő két vetítés időpontját, szintén az Urániában: december 17., kedd, 18.30 és 2020. január 19., vasárnap 15.30. (A premierre a bdz.jegy.hu oldalon, a további vetítésekre az Urániában válthatóak jegyek.)

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.