Az okostelefonok már abszolút esszenciálisak a mindennapjainkban, sokszor nehéz egy – egy új modellnek újat mutatnia, azonban, ha egy telefon motorját egy erős hardver alkotja, amely zökkenőmentesen futtatja a hozzá csatolt alkalmazásokat, akkor rögtön képes unikális élményt adni a felhasználójának. A személyre szabhatóságért a Huawei is megdolgozott, erős processzorai évek óta a csúcson járnak, az utóbbi hónapokban pedig kialakította saját ökoszisztémáját is, a Huawei Mobile Services-t (HMS), amely esetében az AppGallery egyre több olyan applikációt biztosít számunkra, amelyek által kiélvezhetjük a készülék motorja nyújtotta teljesítményt.
Alkalmazások galériája
A Huawei az utóbbi években azon dolgozott, hogy egy olyan saját ökoszisztémát építsen fel, amelyen keresztül elérhetővé válnak az applikációk a vállalat telefonjait használók számára. A Huawei Mobile Services (HMS) rövid idővel indulása után már a világ harmadik legelterjedtebb rendszerének számít, jelenleg több mint 170 országban van jelen, havi több mint 400 millió aktív felhasználóval rendelkezik, az appok fejlesztésén pedig 1,3 milliónál is több fejlesztő dolgozik. A HMS-be bekerülő, folyamatosan frissülő kínálatot a mobilokról az AppGallery használatával lehet elérni: az alkalmazás-áruház biztonságos, jól kereshető, rendszerezett formában tartalmazza a Huawei eszközökre elérhető appokat.
Bár az AppGallery kínálata napról napra bővül, már most is megtalálható benne például olyan általánosan használható app, mint az internetes tartalmak megjelenítésére szolgáló Huawei Böngésző, a nemzetközi internetes vásárlás alapvetésének számító Aliexpress, a Viber üzenetküldő, vagy épp a fiatalok körében legnépszerűbb videós közösségi app, a TikTok. A magyar appok közül is egyre több népszerű és hasznos fellelhető az AppGallery – ben a mobilszolgáltatók saját társalkalmazásaitól az Időkép időjárási információján, a Hasznaltauto.hu keresőjén és a Profession állásportálján át a hazai webes magazinok app-formátumban használható változatáiig. Az AppGallery ráadásul most egy promóciót is indít, aminek keretében az ingyenesen beszerezhető alkalmazások letöltéséért extra ajándék jár.
Ilyen, amikor egy alkalmazásbolt ad pénzt
Április 9-ig, majd 23-ig két etapban tart az a bevezető promóció, amelyben nem kell mást tenni, csupán letölteni az AppGallery kínálatából a hetente kiválasztott appokat. Aki naponta legalább kettőt letölt a cikk végén található listában szereplő alkalmazások közül, és elég gyors ahhoz, hogy az adott napon, a reggel 9.00 órától induló körben az első 5000 között legyen, napi 300 Huawei ponttal gazdagodik. A pontok egy az egyben forintra válthatóak és különféle módon lehet őket elkölteni.
A pontokat felhasználhatjuk például Huawei Cloud rendelés esetén, ha éves előfizetéssel szeretnénk tárhelyet nyitni a felhőben. A Huawei Themes alatt szintén vehetünk a rendelkezésünkre álló keretből prémium háttérképeket, vagy akár teljes témákat, amelyekkel egyedivé varázsolhatjuk a Huawei telefonunk rendszerének kinézetét. Ezen felül pedig az AppGallery-ből letöltött játékokon és egyéb alkalmazásokon belüli vásárlások összegéhez is használhatjuk a Huawei pontjainkat.
Duplán érdemes tehát felfedezni az AppGallery kínálatát – így megszerezhetjük a legújabb és legnépszerűbb minőségi appokat, és még extra tartalmakhoz is grátisz juthatunk hozzá!
Az akcióban részt vevő appok listája:
- Jófogás
- E-kárbejelentő
- Index.hu
- KFC Magyarország
- Menetrendek.hu
- Közlekedési mobiljegy
- DIGI Online HU
- Rádió 1
- ERSTE MobilBank
- 24.hu
- Aliexpress
- SQUID
- Viber
- Pedometer-StepCounterFree&CalorieBurner
- Radarbot Free: Speed Camera Detector & Speedometer
- Words of Wonders
- RiseofKingdoms
- Asphalt 9
- Vimage
- Port TV
Április 9-23. között:
- Használtautó
- NetPincér ételrendelés
- Budapesti Menetrendek
- Huawei Browser
- Profession - állások azonnal
- Időkép
- Nemzeti Mobilfizetési Rendszer
- Telekom
- MyTelenor, Magyarország
- Ingatlan.com
- HVG
- Origo
- My TV Telenor
- Booking.com
- Vegas Casino & Slots: Slotist
- Nitro Nation Drag&Drift
- World of Tanks
- Joom
- TikTok
- Likee