Milyen szerepet tölt ma be egy tetőterasz vagy egy közös kert? Erre kerestük a választ.
Legyen szó a historizmus jegyében 150 évvel ezelőtt épült bérpalotákról, a két világháború között Bauhaus stílusban megépült társasházakról, vagy a szocializmus időszakának jellegzetes panellakásairól, egy érdekesség minden esetben megfigyelhető: a közösen használható terek arányát az építészek mindenhol igyekeztek a legszükségesebbekre szorítani.
Egy szerényebb előtéren és a lépcsőházon, esetleg egy szűkösebb méretű udvaron túl nem sok, a lakóközösség formálására hivatott térrel találkozunk, és erre sokáig nem is nagyon mutatkozott igény. Az elmúlt pár évben azonban egészen más tendenciákkal találkozhatunk.
Az újonnan épülő társasházak egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terek és igényes szolgáltatások kialakítására, amelyekkel kényelmesebbé tehetik a lakók mindennapjait.

A következőkben nézzük meg az egyik legnagyobb budapesti lakóingatlanfejlesztő, a Metrodom lakóparkjait és azok közösségi tereit.
A Metrodom új építésű okosotthonainál az első meglepetés jellemzően az épületbe való belépéskor éri a látogatót. A korábban megszokott funkcionális előterek helyett, melyek egy szélesebb folyosóra emlékeztettek, a fejlesztő társasházaiban olyan előterek, más néven lobbik várják a lakókat, amelyek leginkább egy elegáns szálloda hangulatát idézik meg: tágas terek, látványos és dekoratív belsőépítészet, stílusos bútorzat, növények és a szinte kötelező elemnek számító recepciós pult fogadja az érkezőt.
A lobbi egyúttal a ház biztonsági központja is, hiszen az őrök a kamerák és különböző jelzőrendszerek segítségével garantálják, hogy a lakópark mindennapjai zavartalanul működhessenek.
A régi házak szűk udvarai az új építésű társasházak esetében mára jellemzően kertekké és parkokká nőttek. Az utcai járókelőnek eszébe sem jut, hogy a homlokzatok mögött valódi díszparkok, játszóterek, vagy éppen egy komplex csúszdapark bújik meg, mint például a XIII. kerületi, Madarász Viktor utca 38. szám alatt található lakópark esetében.
Az autós forgalomtól elzárt sétálóutak, az idillien dús növényzet és az árnyékolás egyszerre hívogató és otthonos, amelyek ösztönzik az ott élőket a közös kertben való pihenésre. A Madarász38 lakóparkban igényes és jól felszerelt edzőtermek is találhatók öltözővel, többféle típusú szaunával kiegészítve, amelyek tökéletes feltöltődést nyújthatnak sokak számára.
A belső kertek kialakítása mellett hatalmas potenciál rejtőzik az épületek tetőtereiben is. Amennyiben egy társasház adottságai lehetővé teszik, a közösségi tér az épület tetején valósulhat meg, amelyre érdekes példa a IX. kerületi Középső-Ferencvárosban fekvő City Home legutolsó üteme. Ennek a háznak a tetejére szinte egy egész park költözött, ahol találunk napozó- és grillezőteraszt, növényzetet, valamint egy közösségi nappalit, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra!

Ma már egyre fontosabb az a vezérelv, hogy olyan tereket alakítsanak ki a fejlesztők, amelyek amellett, hogy kényelmesek, még szórakozásra is alkalmasak. A közösségi nappali hívogató és pazar megjelenése közös beszélgetésekre, vagy meccs- és filmnézésre is hívja az ott élőket, így remek térként szolgálhat új ismeretségek és barátságok kialakítására. Emellett a közösségi nappalikban a gyermekek számára kialakított játszósarkot is találunk.
A fenti példákból jól kivehető tehát, hogy az épületeken belül is egyre több közösségi használatra szánt terület kerül kialakításra, változatos funkciókkal. A legszükségesebb és legalapvetőbb szolgáltatásokon túl már egyre nagyobb hangsúlyt kap az ember és otthonának környezete, és azok a plusz szolgáltatások, amelyek képesek megadni egy lakópark otthonosságérzetét.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger volt felesége reagált fia meztelen jelenetére
Az írónőt nem érdeklik fia merészebb jelenetei, de örül a sikerének, amiért szerinte megdolgozott.
február 26., 07:21
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Futball
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Futball
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
- Külföld
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
22 perce
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Kultúr
Jön a 15. Frankofón Filmnapok
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.
február 26., 06:49
- FOMO
Újabb felfoghatatlan TikTok-trend hódít, a barátok elárulásáról szól a mai nap
Sokan jól szórakoznak ezen, ám a legtöbbek egyszerűen nem értik, mi történik.
február 26., 05:41
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Futball
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- FOMO
Apját megfosztották a tróntól, most dollármilliárdos családba nősült be
Újra megházasodott Miklós görög királyi herceg.
február 26., 05:39
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25