Új lépcsőfokra lépnek az eszközeink, itt a Harmony OS

2021.06.02. 13:55 Módosítva: 2021.06.02. 16:01
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Az elmúlt jó pár évben megszokhattuk, hogy a mobilokon, rövid kitérőktől eltekintve két operációs rendszer versenyez egymással. Pedig azóta már a telefonok mellé felsorakozott egy sor egyéb okos eszköz is: ezt az új világot pedig egy új operációs rendszer segíti igazán.

Alma vagy robot? Ha nagyon leegyszerűsítjük a kérdést, a felhasználók egyik alapvető kérdése ez, amikor telefont választanak, hiszen a mobilpiacot idáig két fő platform uralta, az Apple-féle iOS és az Android. Persze voltak kísérletek más fejlesztők részéről is arra, hogy alternatív rendszereket indítsanak el, de végül nem jártak sikerrel.

Index 1024x650

Okoskáoszban élünk

A jelenlegi platformokkal kapcsolatban azonban az utóbbi időkben kétféle aggály is felmerült a felhasználók irányából. Egyrészt egyre többen érzik úgy, hogy igazi versenyhelyzet híján a gyártók elkényelmesedtek, és az újabb verziókban csak minimális igazán komoly újítást eszközöltek. Másrészt pedig azt is meg kell említeni, hogy az okoseszközök világa már rég nem csak a mobiltelefonokról és esetleg a tabletekről szól: az elmúlt években megjelent és egyre népszerűbbé vált egy sor egyéb segéd az okosóráktól az okostévéken és intelligens, hangvezérelt asszisztenseken át az okosotthonokba szánt különféle IoT berendezésekig. Ezekre pedig vagy valamilyen egyedi operációs rendszer kerül, vagy a fent említett két platform átalakított változatai.

Hogy ezzel mi a probléma? Bárki, aki már próbált párosítani és együtt használni egy telefont valamilyen másik okoseszközzel, jó eséllyel tudja a választ. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a minket körülvevő eszközpark egyszerűen nem ugyanazt a nyelvet beszéli, és ezért az egyes elemei nem is működnek mindig zökkenőmentesen együtt. Sokszor már azzal is hosszú ideig szöszmötölnünk kell, hogy kapcsolatra bírjuk például a mobilunkat és az okosórát, vagy épp a tévénken kell hozzászoknunk egy teljesen másfajta felülethez, mint amit kisképernyőn megszoktunk. Pedig milyen jó is lenne, ha az eszközeink mind egy nyelvet beszélnének...

Mindenki együtt, harmóniában

Szerencsére már kanyarban a megoldás: a Huawei ugyanis bemutatta azt az univerzális platformot, amely már egyáltalán nem csak a mobilok sajátja. A Harmony OS lényege ugyanis pont az, hogy már nem csak egy újabb Android klón, hanem a régóta várt új lépcsőfok, egy átfogó rendszer, amely végre egyszerre kezel telefonokat és minden egyéb okos eszközt.

Ahogy egyre több olyan kütyü érkezik, amelyen a Harmony OS fut, azt vesszük majd észre, hogy a minket körülvevő digitális világ egy sok nyelvet beszélő, egymással csak nagy nehezen együttműködő káoszból valóban harmóniába fordul át: pillanatokba telik majd, hogy az eszközeink felismerjék egymást és minden szinten átjárhatóvá váljanak. Ugyanazokat az alkalmazásokat futtathatjuk majd a telefonon és a tévén, az okosóránk adatait pillanatok alatt átveheti a tabletünk, és a hangos asszisztensnek is pontosan ugyanúgy adhatunk utasításokat a lakás különféle elemeinek használatára mindenhol.

Érdemes tehát figyelni az érkező, Harmony OS-t futtató eszközöket, és amikor eljön az idő a mobilunk, vagy bármilyen egyéb okoseszközünk cseréjére, gondoljunk arra, hogy az újakat már ezzel a közös platformmal felruházva vásároljuk meg: így lesz a körülöttünk lévő különböző, sokféle nyelvet "beszélő" eszközök helyett egy igazán együttműködő digitális környezetünk, amelynek elemei egy egységet alkotva szolgálják mindennapi igényeinket.

Advertisement
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.