Törődés, empátia – pályázat az emberarcú egészségért!

2022.08.19. 14:06
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

A Teva Gyógyszergyár Zrt. pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy megtalálja és elismerje azokat az értékteremtő egészségügyi kezdeményezéseket, melyek önzetlen segítségnyújtásukkal jelentősen hozzájárulnak a betegek életminőségének javításához. A pályázatot nemzetközi szinten már évek óta megrendezi a Teva, melyhez idén először csatlakozott a cég magyarországi leányvállalata, amikor kiírta az „Emberarcú Egészségért díj 2022” pályázatát.

index

A Teva Gyógyszergyár Zrt. fő missziója – az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségének javításán túl – a betegek életminőségét befolyásoló projektek támogatása. A közel 30 éve hazánkban is jelenlevő Teva 120 év tapasztalatának köszönhetően tudja, hogy a magas szintű egészségügyi ellátáson és a gyógyszeres kezelésen túl a betegeknek szükségük van a lehető legtöbb törődésre, empátiára, emberségre, méltóságra és együttérzésre a gyógyulásukhoz.

A szervezők nem titkolt célja, hogy az Emberarcú Egészségért díjnak köszönhetően minél több értékteremtő projekt valósulhasson meg a jövőben, melyek hatására tovább javulhat a betegek közérzete, életminősége. A külföldi jó gyakorlatok igen színesek: egyes győztes pályázók a vizsgálókat dekorálták ki a gyerekek ízlésének megfelelően, míg Spanyolországban bőrbetegséggel küzdő pácienseknek nyújtanak terápiás smink szolgáltatást, hogy újra jókedvvel nézhessenek a tükörbe. De a nyertes pályázatok között szerepeltek már zeneterápiás vagy állat-asszisztált foglalkozásokat kínáló kezdeményezések is.

A pályázat benyújtásának folyamata rendkívül egyszerű: a nevezéseket a www.teva.hu/emberarcu-egeszsegert weboldalán lehet online benyújtani, a tevékenység rövid ismertetésével. A zsűri a kezdeményezés hasznossága, egyedisége, kreativitása, emberközelisége és fenntarthatósága szempontjából értékeli a beérkező pályázatokat, melyek közül a Teva munkavállalóinak szavazatai alapján kerül ki a 4 nyertes kezdeményezés.

Pályázni olyan önkéntes segítségnyújtó és értékteremtő projektekkel lehet, melyek az utóbbi másfél évben valósultak meg, és/vagy kezdődtek el. A pályázatokat 2022. szeptember 15-ig várják a szervezők.Az Emberarcú Egészségért díj 2022 eredményhirdetésére és a díjak ünnepélyes keretek között történő átadására 2022. novemberében kerül sor. A négy győztes pályázat nyereménye egyenként bruttó 1.000.000 forint.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Kultúr
Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban

Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban

Újabb részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meghalt színész utolsó napjairól.

március 2., 09:33

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Jégkorong
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.

március 2., 09:25

  • FOMO
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.

tegnap, 21:07

  • Kultúr
Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott

Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott

A világon nincs még egy ilyen történet.

március 2., 09:34

  • Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.

március 2., 09:12

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Kultúr
Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője

Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője

David Johansen 75 éves volt.

március 2., 10:30

  • Kultúr
Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek

Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek

A felettük köröző drón sem zavarta őket.

március 2., 10:27

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Cellanapló
Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra

Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra

Három új megfizethető telefont is bemutattak.

március 2., 06:09

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Kosárlabda
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Futball
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Tudomány
Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat

Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat

Gazdag és szegény nem ugyanúgy hal bele egy vírusba.

március 2., 10:27

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Kultúr
Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna

Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna

97. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát.

március 2., 06:14

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Futball
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26



Bezárás