Munkaerő keresés robotokkal? Új korszak jön a cégek számára


A Melon virtuális toborzó szolgáltatásával, a MelonAppal minden álláshirdető portál használatát egy lépésben elérhetővé tette, ezzel valójában a munkaerő keresés Foodpandáját, Szállás.hu-ját alkotta meg. A toborzas.melonapp.hu címen elérhető online szolgáltatással azok is megtalálják a hiányzó munkaerőt, akik nem rendelkeznek HR szakemberrel vagy éppen HR szaktudással. A mesterséges intelligenciával felruházott technológiai fejlesztés pedig nemcsak hazánkban reformálja meg a kis- és középvállalatok munkaerő keresését, de egyedülálló innovációként nemzetközi sikere is borítékolható.
Újsághirdetésektől a mesterséges intelligenciát használó robotokig
Talán nem kell visszamennünk a római korig, amikor is megjelentek az első hírszolgálatok, elég, ha csak arra gondolunk, mekkora változást hozott a gazdasági életben az újsághirdetések megjelenése már az 1700-as években. A 2000-es évek eleje szintén új korszakot jelentett a munkaerő keresésben. Népszerűvé váltak az online álláshirdetésekre specializálódott weboldalak, napjainkban pedig már naponta több tízezer munkavállaló megfordul a nagyobb álláshirdető portálokon. Azonban a rendszer ezidáig nem aknázta ki a HR folyamatok automatizálásában rejlő lehetőségeket.
Miért nem mindegy, hol keressük a munkaerőt
A jelenleg népszerű álláskereső portálok jellemzően egy-egy munkaerő területre specializálódtak – például IT-s szakmákra –, így, ha egy munkaadó nem a megfelelő portálon ad fel álláshirdetést, könnyen lehet, hogy nem találja meg a számára tökéletes jelölteket. A cégek által feladott klasszikus álláshirdetések hatékonysága is sokat romlott az elmúlt években, az álláshirdető portálok árai pedig egyre magasabbak lettek.

Mivel a portálok csak a munkaerőpiac egy részét érik el – például a Jófogáson kékgalléros munkásokat lehet inkább találni –, a HR szakmai adatbázist használó automatizáló szoftverek nemcsak irányt adnak a munkaadóknak, hogy melyik felületeken érdemes hirdetni, de egyszerre adnak fel több releváns portálon álláshirdetést. A tech cégek a HR szakemberek tudását már évekkel ezelőtt elkezdték különböző tudásbázisokba gyűjteni,
azonban most jött létre először olyan automatizált rendszer, melynek okos vezérlése meghaladja a 80-90%-os HR szakmai hatékonyságot. Az így kapott hirdetéskezelő eszköz lényegében egy virtuális toborzó asszisztensként szolgál a magyar cégek számára.
Az első magyar cég, amely változást hoz a HR Tech piacon
A Melon az első teljesen automatizált, online működő munkaerő toborzó szoftver, amely az összes HR eszköz és szolgáltatás hatékony használatát kínálja egy platformon kis- és középvállalatok számára.
A Melon tudásbázisa több mint 400 állásra tartalmaz teljes szakmai adatbázist: melyik állást hol érdemes hirdetni, milyen beállításokkal, milyen bérezéssel és milyen hirdetési összeggel. Így a lehető leghatékonyabban költi el az álláskeresésre szánt összeget
– mondta Prémecz Gergő, a MelonApp munkaerő toborzó rendszer ötletgazdája, ügyvezetője és tulajdonosa.
A Melon HR Technology által létrehozott MelonApp platform a mögötte álló tudásbázis felhasználásával összeállít egy olyan toborzási kampányt – egy olyan hirdetési csomagot –, ami az adott pozícióhoz a legrelevánsabb álláshirdető oldalakat tartalmazza.
A MelonApp rendszerszintű kapcsolatban van minden jelentős magyar álláshirdető portállal, így automatikusan kezeli az álláshirdetéseket és gyűjti be a legmegfelelőbb jelölteket ezen portálokról.
Így nem kell a hirdetésekkel bajlódni, nem kell jelölteket gyűjteni több helyről, digitális HR asszisztensünk, a MelonApp már csak az előszűrt, megfelelő jelölteket listázza, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint kiválasztanunk, kivel szeretnénk együtt dolgozni a jövőben.
