Sebet varrhatunk, fogat tömhetünk a pécsi orvoskar decemberi nyílt napján
![PTE AOK nyilt nap cimoldali kep cover 16 9](https://kep.index.hu/1/0/4642/46429/464294/46429450_056a198cc4dfc3c1d56ced47c1c3a419_wm.jpg)
3D nyomtatással, interaktív programokkal, sebvarrással, intézetlátogatással és szakbemutató előadásokkal is várják a leendő orvosokat, gyógyszerészeket, fogorvosokat és biotechnológusokat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán 2022. december 8-án. Az érdeklődők fogat is tömhetnek, kipróbálhatják magukat sebészként, szövettani metszeteket tanulmányozhatnak, valamint gyógytea- és krémkészítésben is jeleskedhetnek.
A 9-14 óra között zajló nyílt napon a szervezők minden szükséges információkkal felvértezik az érdeklődőket. Az orvos-, fogorvos-, gyógyszerész- és biotechnológia BSC és MSC képzésekkel szakbemutatók, míg a 2023-as felvételi eljárással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal előadás formájában lehet majd ismerkedni.
A leendő hallgatókat több mint két tucat stand fogadja majd az orvoskar új, ultramodern elméleti tömbjének aulájában. Az Anatómia Intézet standjánál például szövettani metszeteket tanulmányozhatnak, az Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet kitelepülésénél Petri-csészés kísérletek segítségével kerülhetnek közelebb az érdeklődők a tudományterülethez.
A Pécsi Orvostanhallgatók Egyesületénél egy speciális babán gyakorolhatjuk az újraélesztés fogásait, a gyógyszerészek standjánál a gyógytea- és kenőcskészítés gyakorlati fogásait leshetjük el, máshol a sebvarrás rejtelmeibe nyerhetünk betekintést, egyúttal ki is próbálhatjuk a megszerzett tudást szilikonmodellek segítségével.
Az Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ különleges túrára invitálja az érdeklődőket az orvosi manuális készségeket fejlesztő skill labor eszköztárának, szimulátorainak, 3D-s technológiákat alkalmazó berendezéseinek világába. A PTE 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ standjánál az orvosi 3D-s nyomtatás területére kalauzolják el az érkezőket, miközben egy mini 3D-nyomtatóval be is mutatják a technológiát.
![PTE AOK Nyilt nap plakat 2022 12 08 727px](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4642/46429/464294/46429480_fe8a8ea4a28cbfe632cf3664e27d12a1_wm.jpg)
A nyílt napon a szakmai programok mellett az érdeklődőket többek között lakhatással, ösztöndíjakkal, tanulmányi előremenetellel kapcsolatos információkkal is segítik, a PTE ÁOK egészségprogramjának, a YourLife asztalánál pedig egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokkal és egészséges nassolnivalóval látják el az érkezőket. Az aulában egy mindig nagy népszerűségnek örvendő PIXBOX automatával is kedveskednek az érkezőknek a szervezők, teret adva az önfeledt szelfizésnek. Mindemellett egy szerencsekerékkel is készülnek a szervezők, melyet a programokon résztvevők pörgethetnek meg apró nyereményekért.
A nyílt nap helyszíne: PTE Általános Orvostudományi Kar, új elméleti tömb, aula, 7623 Pécs, Szigeti út 12.
Időpont: 2022. december 8., csütörtök, 9-14 óra (regisztráció: 9:00-9:30, az első program 9:30-kor kezdődik)
A nyílt napon történő részvétel regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linkre kattintva lehet elvégezni: regisztracio.aok.pte.hu/form/nyilt-nap-2022
A nyílt nap részletes programterve és további információk az alábbi linken érhetők el: felvi.aok.pte.hu/nyilt-nap
További részletekről az info@aok.pte.hu email címen, illetve a +36-72-536-001/31129, valamint a +36-72-536-212-es telefonszámon tájékozódhatunk.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bDhL_dfQGJtOpQpRAyfkrnXWTBNNIJ.9lOCcx8VKGdT.17/stparam=sfcplnrjfs/fastid=kgqzrssidkitsafqzarbdglafokt/nc=0)
Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen
Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.
február 8., 09:59
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Kézilabda
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
5 perce
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének
Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!
február 8., 06:03
- Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört
100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.
február 8., 06:02
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34
- Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban
Ez volt idén a negyedik az országban.
február 8., 06:45