A múzeum úgy vált rövid idő alatt a lakosság kedvencévé, hogy közben számos szakmai elismerést is begyűjtött közösségi, múzeumpedagógiai munkájáért, illetve családbarát szemlélete miatt. A múzeum megnyitásának egyik járulékos haszna, hogy a lakosság ismét birtokba vehette az egykori Postapalotát, melyet 100 éve Sándy Gyula tervezett és Buda legikonikusabb épületévé nőtte ki magát a Széll Kálmán téren. Fontos, hogy a Pénzmúzeummal létrejött egy olyan pénzügyi edukációs központ, amely interaktív és közérthető módon vezeti be az érdeklődőket a pénz világába. Az ingyenesen megtekinthető „A pénz útja” című állandó kiállítás terei a pénz öt funkciója köré szerveződnek. Az öt szakasz a saját érintettség és a jegybank szerepének megértését segíti a pénzügyek izgalmas és ismerős, ám sok tekintetben mégis ismeretlen világában.
A kiállítás legnépszerűbb attrakciója, hogy megérinthetünk, illetve megemelhetünk egy aranyrudat, a Magyar Nemzeti Bank tulajdonát, mely 12 kilós, értéke pedig 200 millió forint fölött mozog. Népszerű emellett a tőzsdejáték, egy széf ajtajának kinyitása, illetve a saját arcképes bankjegynyomtatás, míg az analóg izgalmak sorába sorolható a csőposta működésbe lendítése. Sokan rajonganak az immár háromfősre bővült robotcsaládért is, amelynek legújabb tagja Mani. A beszélni, pislogni és gesztikulálni képes robot remek társalgó, verbális képességeit érdemes próbára tenni a Pénzmúzeum aulájában. Nem árt tudni, hogy noha a Pénzmúzeum egyénileg is felkereshető, a nagyobb csoportokat edukátorok kísérik, akik a látottak értelmezésében segítenek, míg az iskolás csoportok múzeumpedagógusok révén tanulhatnak játékos formában a pénzről.
Az épületről már volt szó, a Pénzmúzeum időszaki kiállítása az épület tervezőjének, Sándy Gyulának, illetve az épület mozgalmas 100 évének állít emléket. Még jobban átélhető a hely atmoszférája, ha a múzeumban tett látogatás után letekintünk a Széll Kálmán térre. Az épület tetején lévő kilátóból erre lehetőség nyílik, ugyanitt egy kávézó is üzemel, mely akárcsak a múzeum, kedd kivételével a hét minden napján látogatható.
A múzeum közösségi élete meglehetősen aktív, minden korosztály megtalálja a kedvére való programot. A kicsik számára állandó elfoglaltságot nyújtanak a kézműves foglalkozások, a családok számára a tematikus nyílt napok. A numizmatika iránt érdeklődő laikusok körében népszerűek az éremrestaurálási workshopok, ahogy mindig telt házas a Pénzmúzeum Kávéházi beszélgetések programsorozata is. Legutóbb Szoboszlai Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt tehetséggondozásról, utánpótlásnevelésről, családról, a fiával kapcsolatos munkáról, kettejük viszonyáról és pénzügyi befektetésekről mesélt a hallgatóságnak. A történelem iránt érdeklődők sem maradnak csemege nélkül, nekik csütörtökönként az Aranyvonat legendája című filmet vetítjük, amely a Magyar Nemzeti Bank hőseinek állít emléket.
A múzeum decemberben fotósarokkal, ünnepi díszletekkel várja látogatóit és természetesen a téli szünetben is nyitva áll az érdeklődők előtt. A belépés: ingyenes! Jó hír továbbá, hogy a kiállításról senki nem távozik ajándék nélkül. (penzmuzeum.hu)