Advent, karácsonyra hangolódás és jótékonyság a Scrutonban

2023.11.28. 00:02
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Kiváló minőségű kávék találkozása a jószándékkal, karácsonyi hangulat, ünnepi ételkínálat a Scruton Közösségi Tereiben

Karácsonyhoz közeledve jobban figyelünk egymásra, az ünnepek megteremtik az adakozás atmoszféráját, és egyben a szokásosnál több lehetőséget is hoznak, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.

A Scruton Közösségi Terek az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben idén is megrendezi december 2-án „A jótevő kávé” adománygyűjtő kezdeményezését, melynek keretében egyszerűbbé teszi bárki számára, hogy a segítő szándék tetté váljon, és egyúttal izgalmas formába önti azt.

390A9443

Mitől egyszerűbb?

Aki aznapi kávéját a Scruton V.P.-ben (1054 Budapest, Veres Pálné utca 12.) fogyasztja el délelőtt 10 és délután 2 óra között, az máris adományoz, hiszen minden megvásárolt kávé árából 100 forintot, illetve a Kék Latte néven ismert kávékülönlegesség teljes vásárlási ellenértékét az Ökumenikus Segélyszervezetnek adományozza, ezzel támogatva állhatatos munkájukat!

Mitől izgalmasabb?

Aznap 10.00 és 14.00 óra között hírességek állnak a Scruton pultja mögé, ők készítik el a kávékat! Kik lesznek alkalmi „baristáink”? A teljesség igénye nélkül Wolf Kati, Dallos Bogi, Rátonyi Krisztina, Stefán Tamás és Schiszler Soma az AWS zenekar tagjai, Újvári Zoltán Szilveszter a New Level Empire zenekar énekese, valamint Kamarás Iván és Gerhardt Máté.

image00018

Persze fontos lehet az is, hogy milyen kávét kapunk a Scrutonban és mi is az a Kék Latte? A Scruton kávéi aromában gazdag speciality kávék, a Kék Latte pedig egy igazán különleges ital, nevét és különleges kék színét az alapjaként szolgáló pillangóborsó virág őrleménynek köszönheti, mely édes, pikáns ízt kölcsönöz neki, és magas antioxidáns tartalmának köszönhetően hozzájárul szervezetünk stressztűrő képességének növeléséhez.

A jótékonysági eseménnyel párhuzamosan, aznap lehetősége nyílik bárkinek a helyszínen saját, egyedi adventi koszorúja elkészítésre is, amelyben formatervező művész szakember nyújt segítséget, hiszen december 3-án, vasárnap kezdetét veszi az Advent.

Az adventi időszakban is változatos, leginkább ünnepre hangoló programokkal várja a Scruton az érdeklődőket: könyvbemutatók, izgalmas beszélgetések emberi sorsokról és akaraterőről, a jó melletti elköteleződésről, múltbéli és mai karácsonyi hagyományokról. Karácsonyi kvízestjük és zenés eseményeik segítenek kiszakadni a mindennapos rohanásból és ráhangolódni az ünnepekre.

Az eseményekről részletes információ:

www.scruton.hu

https://www.facebook.com/scrutonkozosseg

Felgyorsult világunknak köszönhetően, percenként érkeznek az értesítések a telefonunkra, megállás nélkül találkozunk újabb és újabb hírekkel. Ha valamikor, most igazán szükségünk van egy kis megnyugvásra.

vásár

A programokon túl is érdemes betérni bármelyik Scrutonba, ahol reggelitől a vacsoráig megújult, téli menüsorral és karácsonyi fényekbe öltöztetett belső térrel várják vendégeiket. Tökéletes hely elcsendesedni egy kávé társaságában, feltöltődni egy értékes előadást hallgatva vagy akár fellélegezni egy jó könyv olvasása közben.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Az oldalról ajánljuk

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Kézilabda
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

5 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen

Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.

február 8., 09:59

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Futball
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.

február 8., 07:24

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának

Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.

február 8., 10:20

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Futball
Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Magyar orgánumok is bedőltek a sporttörténelem legvaskosabb kamu hírének

Messi fia 11 gólt rúgott, Ronaldóé 10-et? Fake news a javából!

február 8., 06:03

  • FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört

100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.

február 8., 06:02

  • Futball
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.

február 8., 06:15

  • 120 yard
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében

Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.

február 8., 06:30

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Futball
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34

  • Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban

Ez volt idén a negyedik az országban.

február 8., 06:45



Bezárás