Évről évre egyre több alkalommal olvashatunk áramkimaradásokról, rendszerzavarokról és az ezekkel járó, akár súlyos következményekről. Ezekről többségében valamilyen meghibásodás tehet, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a rohamléptű fogyasztói digitalizáció és az üzleti szektor ezen a szinten tapasztalt szintén gyors fejlődése is komoly tényező.

Magyarországon szerencsére ritkán találkozhatunk igazán komoly, országos szintű problémákkal, azonban itthon is volt már példa 4 millió embert érintő üzemzavarra. A mai világban sokszor hajlamosak vagyunk garantáltnak venni a folyamatos áramellátást és a döntéshozók üzleti szinten sem gondolnak bele egy esetleges problémába, illetve abba, hogy ennek rövid vagy akár hosszú távon milyen következményei lehetnek. Számos olyan berendezés van a magán, az állami vagy az üzleti szegmensben, melynek ilyen helyzetben is működnie kell. Ebbe a körbe tartoznak például az orvostechnikai eszközök, a felhalmozott élelmiszerkészleteket őrző fagyasztók, vagy a munkavégzéshez használt számítógépek.

Az esemény bekövetkezése előtt meghozható stratégiai lépések proaktív meghatározásával a vállalkozások minimalizálhatják a kockázatot és a pénzügyi veszteségeket. A számítógépek sok kisvállalkozás központjává váltak, és egyesek már csak ezzel és egy internetkapcsolattal is képesek üzemeltetni a vállalkozásukat. A piacon különböző megoldások léteznek arra, hogy a kkv-k számára B-tervet biztosítsanak arra az esetre, ha a villamosenergia-ellátás szünetel, de a legideálisabb egyértelműen az, ha a munkamanet egyáltalán nem változik.
Üzleti megoldás, amelyre számíthat
Az ASUS Business intenzíven ügyfélközpontú gondolkodásmóddal olyan technológiai megoldásokat hoz létre, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek számára üzleti céljaik elérését. Ez alól nem kivétel a villamosenergia-ellátás okozta kihívások leküzdése sem.
- Laptop: ExpertBook B5 OLED
Az ASUS ExpertBook B5 OLED a stílusos üzleti sikerért készült, ennek érdekében pedig 12. generációs Intel* CoreTM processzort, lenyűgöző OLED kijelzőt és egész napos akkumulátor-üzemidőt kínál. Az ExpertBook B5 OLED továbbá számos olyan funkcióval bír, mely a magánélet és az üzleti adatok védelmét szolgálja, köztük a beépített ujjlenyomat-érzékelővel és TPM 2.0 chippel.
- Asztali megoldás: ASUS ExpertCenter E1 AiO
A beépített szünetmentes tápegységgel (UPS) rendelkezik, amely elegendő időt biztosít a felhasználóknak a munka és a fájlok mentésére áramkimaradás esetén, Ezenkívül ez az asztali számítógép egyedi integrált UPS-kialakítással rendelkezik, amely megvédi az adatokat az instabil áramellátástól, amelyet a terheléskimaradás is okozhat. All in One kialakításával pedig kompakt egységet alkot, melyhez nincs szükség extra kijelzőre és egyéb kiegészítőkre.

Az oldalról ajánljuk
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Belföld
Családi kedvezményekkel indult a 179. személyhajózási szezon a Balatonnál
Még több program várja majd a látogatókat.
15 perce
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34